Szerintetek ezért megbüntethetnek a rendőrök?
Figyelt kérdés
Ma a párommal béreltünk egy autót egész napra és most este fele bementünk egy olyan helyre most hogy is mondjam olyan mintha erdőben mennénk de jóval szükösebb a hely az autó még épp hogy elfért de ettől függetlenül tudtunk közlekedni tábla se volt kint hogy nem lehet bemenni na végülis itt kicsit az volt a para hogy mikor kiértünk ennek az útnak a másik részére ott már nem tudtunk kimenni mert járda volt de az az egészben a poén hogy ennek a résznek a túloldalán kb 30 méterrel meg rendőrök álltak ott őrködtek a bokros mellet mi meg pont velük szembe érkeztünk ki abból a kis erdő szerűségböl kb 30 másodpercig hogy velük szembe álltam a kocsival égő lámpával majd gyorsan vissza tolattam. És ezért a rendőrök megbüntethetnek? !vAgy szerintetek feljegyezhették a rendszámot?2018. márc. 17. 23:47
2/5 anonim válasza:
Most komlyan féle álltál az asszonykáddal töcskölni és ez lett a vége? Szerintem gyanús lehettél, h eltolattál és elhagytad a heylszínt, így szinte biztos, h fel fognak keresni a rendőrök és ki fognak hallgatni, átkutatják a kocsidat, ruhádat, testüregeidet is. És az sszonykádét is, de az ő üregeit kéteszer.
3/5 D. Brasco válasza:
Túl sok szíeszályt nézel....
4/5 anonim válasza:
Igen, van is a KRESZ-nek egy ilyen paragrafusa, hogy "Tilos kis erdőszerűségből rendőrökkel szemben kiérkezni, ill. innen égő lámpával visszatolatni."
5/5 anonim válasza:
Nem fognak megbüntetni.
De elég félreérthető volt a helyzeted. Ilyen helyekre szoktak félreállni azok a párok akik... khömmm.
Lehetett volna ez az út akár egy földút is, ami zsákutca, amiről te nem tudtál, mert földutakat nem szokás kitáblázni, azért meg nem jár büntetés. (Ill. van ahol van, de sok helyen nincs.)
Lehetett volna járda, gyalogközlekedő hely, amiért már megbüntetnek, de ahhoz meg nem volt leburkolva és betáblázva. Ahogy írtad a járdás részre már nem mentetek fel, mert szűk volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!