Egyre több autóvezetőt látok aki ha alárendelt útról érkezik, utolsó pillanatban fékezve kitolja a kocsija elejét, hátha elsőbbséget ad neki valaki. Találkoztál már ilyennel?
#1
Addig ütnélek amíg mozogsz :)
Én is gyakran látok ilyet és iszonyatosan bosszant mert mindig olyan érzés tölt el hogy belém fog jönni az idiótája, és egyszer volt már ebből egy koccanásom hogy valaki túlzottan előre jött gondolta hátha kifér előttem még, de nem sikerült megállt, és mivel már közel voltam hiába fékeztem, belekoccantam kikerülni sem volt lehetőségem mert jöttek szemből és szűk út volt. Így is az autóm jobb oldala kapott egy pofont a jobb első lámpa búrám eltört meg azon a részen egy kis hold alakba kapott egy horpadást a kaszni, és a lökhárítónak sajnos rotty lett azt cserélni kellett.
Szerencsére a vétlen autós elismerte hogy ő volt a hunyó így mondta hogy ha nem akarok rendőrt hívni, meg a betétlappal és egyéb ügyintézésekkel szenvedni kifizeti nekem a kár javítását, megadta a telefonszámát és a lakcímét. El is mentem egy szervizbe ahova jártam ott felmérték a kárt új lökhárító meg lámpabúra kellett a behorpadt kis kaszni részt megjavította a karosszériásuk és a pici festékhibát is korrigálta amit szinte már észre sem lehet venni. Mivel előtte kaptam árajánlatot ezt elvittem a károkozónak aki fintorgás nélkül kifizette és pluszba adott még 10 ezret mert szerinte picivel több lesz a becsült munkaidőnél a munkadíj költsége.
Ebből mondjuk látszott hogy egy pénzes ember volt, akinek valószínű baj volt a füle mögött mert nagyon kerülni akart valamit és gondolta inkább fizet mindent, mert a betétlapos cserét is kerülni akarta, akkor tuti volt valami zsiványság a dologba. Én meg csak azért nem pattogtam mert így gyorsan megvolt minden, plusz az autót is elég volt egy délelőttre nélkülözzem csak, és megúsztam egy valag ügyintézést, rohangálást, telefonálást, levelezést a biztosítókkal. Meg az volt a másik szerencséje hogy nem lett személyi sérülés és az autóval lábon elbírtam menni a dolgomra.
Én csak azt nem értem, ha már elállja az utamat, s elengedem, akkor miért nem megy?
Egyébként vannak helyek, ahol nem látod az utat akkor sem, ha ráfekszel a szélvédőre. Ott lassan ki kell menni, más megoldás nincs. De nem ilyen satuzós módon, hanem óvatosan, lassan.
Szoktam csinálni, 2 esetben:
-egyszerűen beláthatatlan a kereszteződés, ha nem tolod ki az orrát (hosszú orra van az autómnak), akkor semmit se látok. Mondjuk én nem utolsó pillanaton fékezve szoktam, hanem lassan kigurítom.
-a másik, ez a ritkább, ha valami nagyon kicsi utcából ki kell térni egy nagyon forgalmas főútra, vagy ilyesmi. Ha nem tolnám ki az orrát, soha 3 órát kéne várni, hogy kimenjek. Ilyenkor nem gyorsan, hanem szépen kigurítom az autót, és ha látom, hogy el fognak már engedni, akkor gyorsan kijövök. Vészvillogóval és kézzel hálálkodom ilyenkor. Sávváltásnál is szoktam ezt alkalmazni, ha nem akarnak beengedni, akkor is én megoldom.
1#!
Belemész egy álló, 30 centire kilógó autó elejébe, és te kapsz betétlapot?! Mesélj még!
Ha nagy forgalomban fordulna ki balra, és szemben nem jönnek, elengedem a gázt, hogy ki tudjon jönni.
De azt felejtsétek el, hogy lassan kigurultok, annál veszélyesebb nincs! A delikvensnek úgy tűnik, hogy megálltál, te meg szépen elé gurulsz.
Feleslegesen ne told ki az elejét, ha mindkét irányból jönnek, két kocsisor nem fog neked megállni, ha szemből is jönnek.
Ha meg csak az én irányomból jövünk, úgyis ki leszel engedve!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!