Csak a police.hu oldalon megjelölt helyeken és idöben traffipaxozhatnak a rendőrök?
Nem, az csak egy tervezet.
Igazából a rendőrnek ott kell lennie és percre pontosan amit neki előírnak. Ezek vannak tervezetként közzétéve a police oldalon.
De ez változhat bármikor. Pl egy útépítés forgalomkorlátozás stb.
De a rendőrségnél is adódhatnak fennakadások, csúszások és borul minden.
De egyébként a helyszínek azok, ahol szoktak lenni, máshol nincsenek, mert ezek előre megtervezett helyek. Az időpontban viszont lehet változás.
Hogy sikerült az a következtetést levonni, hogy csak a leközölt helyeken mérhetnek?
A válaszoló azzal kezdte, hogy "nem, az csak egy tervezet".
Bárhol, és bármikor traffipaxozhatnak, nem kötelesek előre közölni a helyszíneket, sőt a leközölt helyszíneken sem kötelesek ott lenni.
Azért hozzák nyilvánosságra a sebességmérések helyszínét, idejét, mert a tapasztalatok szerint már annak is van hatása, ha azt hiszik, hogy az adott szakaszon mérnek.
Van is rá esély, de nem 100%, és mérnek olyan helyeken is, amit nem publikálnak előre.
Bemegy a rendőr a kapitányságra, s az elöljárója közli vele, ha nem jön közbe semmi, akkor legyen(ek) szíves(ek) némi méricskéléssel múlatni a munkaidőt. - az ilyen nincs benne az országos "akciótervben".
Láttam már traffipaxot hajnalban, és késő este is olyan mellékutakon, ahol alig van forgalom (ezért csábíthat a gyorshajtásra)
Röviden: "éppen ahol kedvük tartja (tehát megjelölt hely-idön kivül is)"
Hosszabban: Az előrejelzések csak tájékoztató jellegűek. Örülhetsz, ha 20-30%-ban betartják őket. Ez megyénként eltérő, pl. a bupdaesti előrejelzés valamivel jobb arányt képvisel, de ott is vannak listán kívüli mérések, és persze ott vannak a fix traffik is, amik szintén nincsenek benn. Véleményem szerint olyan előrejelzéssel pedig egyáltalán nem lehet mit kezdeni, ahol igen nagy intervallumot adnak meg pl. 8-18 között az XY utcában. Szóval a helyedben nem alapoznék erre. Volt egy idő, amikor én is nézegettem, de ha egyszerűen nicns rajt az összes mérés, és nem tartják be (mert persze a változtatás jogát fenntartják) akkor felesleges ezt olvasgatni.
"De egyébként a helyszínek azok, ahol szoktak lenni, máshol nincsenek, mert ezek előre megtervezett helyek. Az időpontban viszont lehet változás"
Ez pedig tévedés. Nem csak az időpontok, de a helyszínek sem fixek! Ott is mérhetnek, ahol amúgy az előrejelzés arra a napra nem is írta őket. Tapasztalat. Az előre megtervezett helyekről meg annyit, hogy általában 1 sablon alapján ismétlődnek, csak figyeld meg...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!