Közterületeseknek nem megállni?
Ma láttam Óbudán,hogy az egyirányú utcába bement egy autós (a forgalommal szembe), és ott büntettek valakit hasonló miatt a közteresek.
Intettek neki is, de távolságit kapcsolt, és padlógázzal kitolatott, még emg is csikordult.
(egyébként ha az volt a célja,hogy ne lássák a rendszámát, tökéletesen látszott, és engem is tökéletesen elvakított az autómban ,szóval köszi)
Ennek milyen következményei lehetnek? (hogy elhajtott)
Semmi, le se szrják...
Még a rendőrök se, ha fontos utána mennek, ha extrémfontos rálőnek!
A kamera/jelentés alapján megy az ügy a rendőrségre és megindul az eljárás.
A közteres hivatalos személy,olyan,mintha egy rendőrnek mondott volna ellent.
Egy SÜN.
Hmm, most nézem elvileg megállíthatnak:
"a közúti közlekedésben résztvevő köztisztasági szabályokat, továbbá megállásra, várakozásra vagy táblával jelzett behajtási tilalomra vagy korlátozásra vonatkozó szabályokat megszegő járművet megállíthatja és feltartóztathatja"
Sajnos nem sok jóval tudlak bíztatni. Nagy valószínűséggel ha lesz is belőle valami, kap majd egy bírságot oszt jóvan. Utána ugyanott folytathatja.
Egy életre el kellene venni a vezetői engedélyt az ilyen féregtől, akinek a szabálysértéshez van eszen de ahhoz már punci, hogy a következményeit is vállalja. Az meg a kisebbik baj, hogy bement a tilosba, (olyan ember nincs, aki mindig abszolút szabályosan közlekedne) de az a minimum, hogy vállalja a felelősséget érte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!