Ha Nógrád megyéből átmegyek Heves megyébe akkor is kel matricát vennem?















Nógrád megyében egy szál fizetős út sincs, szóval a kérdezőnek legfeljebb akkor kell 5000 forintot fizetni egy ÉVRE matricáért, ha Heves megyében mindenáron M3-ozni akar.
Amúgy ha hétvégente egyszer megy át, akkor nagyjából 2 havonta úgy is ki kell fizetnie 20 000 forintot a benzinért, amit – ha jól értem – a semmire használ, meg amúgy is éhezik szegény, akkor tényleg érdemes lenne eladnia az autóját. (Meg amúgy is jót tenne a többi közlekedővel, ha nem közlekedne, már csak ennyivel is kisebb a forgalom…)





Már megint egy idióta, aki a tv-ben fél füllel hallott kulcsszavakat a saját fantáziájával egészítette ki, nem olvasott utána.
Autópálya matricát eleve csak akkor kell venni, ha fizetős utakat (autópálya, autóút, gyorsforgalmi út) akarsz használni. Egyéb (fő)utakon még mindig el lehet jutni az ország minden pontjába. Tehát eleve nem kötelező matricát venni.
Másrészt a megyei matrica EGY ÉVRE szól, tehát megveszed, és adott megyében annyit mész fizetős utakon, amennyit nem szégyellsz.
Harmadrészt az eddigi matricafajták megmaradtak, alkalomszerű pályahasználathoz továbbra is lehet venni az egész országra érvényes mondjuk 10 napos matricát.
Fröcsögés helyett először értelmezni kellene a dolgokat, kérdező...















Mellesleg ha eddig nem volt szükséged autópálya matricára, akkor ezután se fog kelleni Heves-Nógrád között!
Persze ettől még elmehetsz az országból...
:D





Harmadik nem tudom miért lett lepontozva. Nógrád megyében egy milliméter olyan út sincs, amelyiken személykocsival fizetni kell. Nincs is nógrádi matrica.
Kérdező! Hevesben is csak az M3 van. Ha azon akarsz közlekedni, akkor ha az év során csak egyszer használod, akkor a tíznapos matricát vegyél. Ha többször is, akkor vegyél Heves megyai matricát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!