Valaki linkelne jó parkolós videókat?
Semmilyen videóból nem tudod elsajátítani a parkolást.
Autónként változó,mikor és mennyit tekersz a kormányon.
Ki kell menni a prérire,és gyakorolni.
És elmagyarázva?
Én így tanultam a hátra-jobbra beállást.
1. Jobb index, lassítok, figyelem hol van hely.
(Tessék észrevenni! A szándékot jelzem, nem a befejezett műveletet)
2. Ha megvan megállok azon autó mellett, amely mögé állnék be.
3. Centimétermenet hátra addig, amíg a hátsó ülés vonala nincs kb. egy vonalba a másik autó leghátsó pontjával.
Ha ez megvan, akkor már nem kell arra figyelni, képtelenség nekimenni.
4. A kormányt jobbra tekerve centimétermenetben elindulok hátra. A bal tükörben azt figyelem, hogy mikor látom meg a padkát a mögöttem lévő autó előtt. Ha ez is megvan, jó az irány.
5. Egyenesbe hozva a kerekeket, tovább tolatok. Balra hátra figyelek, akár az ajtó megnyitásával is. Akkor jó, ha a bal hátsó sarka kb. egy vonalban van a mögöttem lévő autó bal elejével.
6. Balra fordítva a kormányt folytatom a tolatást, egyenesbe hozva a kocsit.
7. Ha már párhuzamosan állok, akkor kb. megfelezem a távolságot a két autó között.
Ennyi.
Ha nagyon kevés a hely, akkor lehet, elsőre nem férsz be így, mert nekimégy a mögötted levőnek. Még mielőtt ez megtörténne, megállsz. Jobbra tekerve kicsit előre gurulsz, egyenesbe állítva a kormányt visszatolatsz. Megint jobbra előre, egyenesben vissza.
Kezdők ott szokták ezt elrontani, hogy visszafelé is kitérítik a kormányt. Ennek az az eredménye, hogy ugyanoda jutnak vissza, ahonnan kezdték.
Kiállás, ha van elég hely.
1. bal index, forgalom figyelése.
2. Ha szabad a pálya, akkor balra térített kormánnyal ki, s lehet is menni.
3. Ha kevés a hely, akkor mehet pl. úgy, hogy egészen előregurulsz. Jobbra térített kormánnyal hátra, amennyire lehet. Ezzel a kocsi bal eleje kifordul. Majd egyenesbe véve a kormányt (Egyenesben, nem balra), tolatás. Ezt a két lépést ismételd addig, amíg a jobb eleje ki nem bújik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!