Egyenrangú útkereszteződésben a nekem jobbról érkező autó útját táblával jelzik, hogy parkoló kinek van elsőbbsége?
Sajnos a KRESZ-ben is sok hiányosság, illetve nem teljesen egyértelmű szabály van.
De szerintem:
"
e)114 „Várakozóhely” (110. ábra); a tábla a járművek kijelölt várakozóhelyét jelzi, a tábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla jelezheti a várakozó helyen kötelező elhelyezkedés módját (pl. a jobb oldali kerekekkel a járdára állva kell várakozni) (111. ábra), vagy azt, hogy a várakozóhely kizárólag bizonyos járművek (pl. csak személygépkocsik 112. ábra, csak kerékpárok 112/c. és 112/f. ábra, mozgáskorlátozott személyt szállító jármű 115. ábra és 115/a. ábra) részére van fenntartva.
"
"
c) Úttest: az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része.
"
Vagyis: a várakozóhelyen belüli úttest KRESZ szerint nem úttest, mert alapvetően nem közlekedésre szolgál, hanem a várakozóhelyre való bejutást (jó persze az is közlekedés, de nem A-ból B-be).
Tehát: ha van parkolóhely, az nem lesz jobbkéz. Ez 100%osan biztosan így van, ugyanis az oktatóm olyan helyen tanított (éppen Bp-en a Petzvál utcától 2 sarokra (a Petzválban van az NKH vizsgaközpont)) ahol volt egy parkoló, de nem volt kitéve a P tábla. Ezért jobbkéznek minősült. Utána kitették a P táblát, onnantól kezdve már nem volt jobbkéz, mert parkoló, ami nem jobbkéz.
Az 50m-es egy érdekes szitu. Elvileg az ott lehet jobbkéz, hiszen nem közvetlenül a parkoló találkozik az úttesttel.
Meg azért gondoljunk bele egy kicsit a jogalkotó szándékába is (hiszen alapvetően minden jogszabály mögött a jogalkotó egy szándéka fogalmazódik meg, az más kérdés hogy mennyire képes a jogszabály azt jól megfogalmazni):
Az úton haladó sok autót nyílván nem kényszeríti jobbkézre a parkolóban levő pár autó miatt. Alapvetően a KRESZ szellemisége szerint mindig a forgalomban már haladónak van elsőbbsége a forgalomba bekapcsolódni szándékozóval szemben. Ha a P tábla nem jelentene egyben elsőbbségadási kötelezettséget is, akkor éppen ezt az elvet rúgná fel.
Igen van hogy a P vége alá kidobnak még egy elsőbbségadás kötelező táblát is (holott elvileg a parkolóból kihajtáskor implicit módon elsőbbséget kell adnod). Ez nem baj, lehetősége van a közútkezelőnek erre, és alapvetően ott szokták alkalmazni (meg lehet figyelni a kevéssé forgalmas parkolóknál nincsen) ahol sok autó szokott lenni, és a keresztező út nagy forgalmú, és mindenképpen célszerű kiemelni az autós számára hogy adjon elsőbbséget.
Illetve a védett utak esetében bevett gyakorlat, hogy a közútkezelő "ész nélkül" mindenhova kiteszi a keresztező utakra a macisajt táblát, akkor is, ha egyébként nem lenne rá szükség (pl. mert az egy parkoló).
Az hogy kint van a tábla sok esetben, nem jelenti azt, hogy a szabály amúgy nem lenne érvényben, miszerint a parkolóból kihajtva elsőbbséget kell adnod.
Nos a tisztánlátás érdekében:
"
11. Az áthaladási elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák alkalmazása és elhelyezése
11.1. Főútvonal
.......
b) A „Főútvonal” jelzőtáblát az előbbiekben említett helyeken felül mindenhol el szabad helyezni, ahol a keresztező úton (vagy a külön e célra létesített várakozóhelynek, illetve útnak nem minősülő, de járműforgalmat lebonyolító területnek az útra vezető kijáratánál) az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát elhelyezték, vagy útkereszteződésen kívül is, ha azt a helyi körülmények (pl. forgalomnagyság, a főútvonal jelleg megismétlése stb.) szükségessé teszik.
"
....
"
11.3. Elsőbbségadás kötelező
......
b) Az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát el szabad helyezni,
ba) a főútvonalnak ki nem jelölt szilárd burkolatú út és földút kereszteződésénél a földúton,
bb) a külön e célra kialakított várakozóhelynek az útra vezető kijáratánál a kijárat előtt,
bc) a nagyobb járműforgalmat lebonyolító, útnak nem minősülő terület kijárata előtt,
"
9.7. Útkereszteződés alárendelt úttal
a) A 11.3. a) és 11.3. b) pontban foglalt szabályozás esetén az „Útkereszteződés alárendelt úttal” jelzőtáblát lakott területen kívül az elsőbbséggel rendelkező úton az útkereszteződés előtt mindig el kell helyezni, ha a keresztező szilárd burkolatú úton az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát elhelyezték.
b) A 11.3. a) és 11.3. b) pontban foglalt szabályozás esetén az „Útkereszteződés alárendelt úttal” jelzőtáblát el szabad helyezni az elsőbbséggel rendelkező úton az útkereszteződés előtt, ha
ba) lakott területen a keresztező szilárd burkolatú úton az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát elhelyezték,
bb) a keresztező földúton az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát elhelyezték,
bc) a külön e célra létesített várakozóhely, illetve útnak nem minősülő, de járműforgalmat lebonyolító terület kijáratánál az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát elhelyezték.
Ez az a terület?
Itt két parkolót is látok a Márc. 15-re nyílni, de ezeknél meg kell adnod a jobbkezet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!