Bickliseknek lakott területen kívűl kötelező a mellény, de mi van akkor ha táska is van rajtam ami eltakarja hátul a mellényt és csak elöl látszik?
Jól megválaszolták, de úgy látszik nálad van a zavar. Ezért szájbarágósan.
1. Ha nappal, jó látási viszonyok között mész lakott területen kívül, akkor teljesen mindegy, hogy van-e a hátadon táska, vagy nincs, NEM KÖTELEZŐ a mellény!
2. Ha nappal mész és rosszak a látási viszonyok, (köd, vihar előtti sötétség) akkor KÖTELEZŐ.
3. Ha éjszaka mész, akkor is KÖTELEZŐ.
4. Az utóbbi két esetben, amennyiben a táska takarja hátul a mellényt, akkor az nem látható, tehát olyan, mintha nem is lenne rajtad. Ilyenkor úgy oldhatod meg, hogy egy mellény a testen, másik ráhúzva a táskára.
Ha nem írtad volna a kérdésed alá "Nappal jó látási viszonyok mellett napsütésben muszáj felvenni?" kiegészítést, akkor van értelme a táskás dilemmának, de így nem.
Lakotton kívül jó látási viszonyokban NEM kötelező. (Mondjuk én inkább felveszem, mert ültem már autóban, és megfigyeltem, hogy néha nappal is nehéz észrevenni egy-egy bringást, ha több más autó is megy előttem. Ha előbb észrevesz az autós, akkor előre készülhet, hogy rendes távval elkerüljön, már a korrekt fajta. És bringásként tapasztaltam, hogy jobban el is kerülnek!)
Csak a táskára tekert mellény nem szabályos rossz látási viszony közt, jó közt meg ugye nem kötelező.
De ha te nappal táskára tekered, az tök jó dolog, de a fenti zárójelben már leírtam... :-))
Szóval tedd így továbbra is, még ha nem is kötelező!
Este viszont magadra kell húzni, és bármilyen hülyeség is hátizsák alá venni, sajnos úgy szabályos. Ha kicsi a zsákod és nagy a mellény, akkor meg a tetejére érdemes.
Na még csak annyit:
1/ Tartsa be mindenki a szabályokat, még ha értelmetlenek, akkor is. Mert így nem kell azon aggódni, hogy mikor büntetnek meg.
2/ Ezen felül józanul gondold át, hogy mi szükséges még a nagyobb biztonsághoz.
Inkább legyen a fejed tetején is fényvisszaverő csilivili, még ha nevetséges is. Egy szimpla hátizsákot egyszerűen fel lehet dobni akár egy kukásmellényről levágott fényvisszaverő csíkkal.
Nagy segítség a láthatóság az autósokkal való biztonságos együtt közlekedésben!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!