Kapu elől kitolatásnál ha már majdnem az úton vagyok, és belém jönnek az egyértelműen az én hibám?
Az első két válasz nagyon ellentétes, de mindkettő részigazság.
Miről is szól az elsőbbségadás? Ha két közlekedő keresztezi egymás útját, nem tud az egyik áthatolni a másikon. Hogyan lehet mégis megoldani? Úgy, hogy szabályokat állítunk fel, ki mehet előbb, ki utána.
Mit is ír a KRESZ a tilalmak között fő helyen? A másikat nem kényszeríthetem az útirányának és/vagy sebességének HÍRTELEN megváltoztatására. Ez nagyon fontos!
Egy-egy művelet időbe telik. Egy kapuból kitolatás akár 8-10 másodperc is lehet (vagy még több). De vegyünk csak 5 másodpercet. Az úton 50-nel szabad menni. Tételezzük fel, hogy tényleg ennyivel közlekednek. Az azt jelenti, hogy 5 másodperc alatt 70 métert tesz meg. Milyen járművezető az, aki tőle 70 méterre felbukkanó járműbe belerombol 50 km/h sebességről? Az messsze-messze nem féktáv.
Az akadályozás meg indokolt lehet. Vannak utcák, amelyekben egész nap három autó megy el. De vegyünk egy pesti főutat, hétköznap. És maradjunk a fenti számoknál. Addig nem tolathatok ki, amíg nincs minimum 70 méteres rész, ahol senki nem közlekedik? Vagy még több?
És mit kell tenni, ha a kaputól 30 méterre útkereszteződés van. Onnan jön ki valaki az útra, egyikünk sem látja a másikat 70+ méterről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!