Miért jó háttal beállni a parkolóba? Miért tiltják a háttal beállást itt-ott?
Én még nem láttam soha háttal parkolást tiltó táblát, se élőben, sem filmben. De majd megkérdezem a szomszédomat :) Ő sokat járt Amerikában, és sok részén.
Én azért állok be háttal, mert mifelénk baromi szűkek a helyek, főleg, hogy sok nagyokos ferdén áll be, és hátrafelé könnyebb kicentizni, mivel a két tükörben pontosan látom a távolságokat, nem úgy, mint előre. És kiállni is könnyebb utána, főleg, ha szűk a hely, mert nemcsak a parkolóhelyekre állnak, hanem még szépen keresztbe is össze-vissza. De amúgy is jobban lehet látni, hogy jön-e valaki.
mert sok helyen nem kötelező elöl a rendszám, így le se tudnák olvasni kényelmesen
plusz van ahol így akarják elérni, hogy folyamatosan haladjon a forgalom, ne álljon ott neki valaki bohóckodni, hogy túlmegy a parkolóhelyen, mögötte jönnek, így annak is tolatni kéne, és megvan a káosz
Olyan is van, ahol kifejezetten a háttal beállás van előírva (Bp. 11. kerület, Bertalan Lajos utca felső szakasza). Az az oka, hogy így kiálláskor jobban látják egymást a közlekedők, biztonságosabb. Tájékoztató tábla is ki volt téve, mikor bevezették.
A kötelező orral parkolásra én is a Gyakorló utcában láttam példát (de évekkel ezelőtt). Nem tudom, hogy ez a lakók kérésének minősül csak, vagy jogszabályi alapon kötelező is, de szerintem alapvető udvariassági dolog betartani, ha ki van írva.
2-3-4-6 Köszi!
Igen ezek így teljesen logikusak. Nálunk úgy látszik senkit nem zavar az ablak, az ott lakókat se. A rendszámkérdés is jó indok, erre tényleg nem gondolnánk itthon.
7-es, A kiálláskorival példálózott már nekem is valaki, de most komolyan, egy lakótelepi parkolónál??? Eleve 20km/h-val száguldozhat mindenki.
Az jutott még eszembe, hogy háttal beállásnál a fal is össze lesz trutyizva a kipufogóból.
1 eset viszont nagyon jó lehetne. Ha minden második fordítva állna be, akkor a két vezetőoldali ajtó között nagyobb távolságot lehetne csinálni azzal, hogy a kijelölt parkolóhely (kijelölt parkolóhely...) ellentétes szélére állnak be.
Persze az első aki beáll az kvaisten valami tahó lesz aki szarik az alkotmányba.
Ha van is ilyen tábla, a kreszben nem szerepel, ergo nem szabályos és hivatalos, persze ettől még illik betartani.
Ausztriában meg nem kell ilyet külön kiírni, mert jogszabály tiltja az indokolatlan motorjáratást, és ott tényleg jól meg tudnak büntetni környezetszennyezésért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!