Meddig tart a busz elsobsege a megallonal valo elindulasnal?
Konkrétan jövök mögötte egy potkocsis teheratóval,mikor melléérek kirakja az irányjelzőt.
Ilyenor is meg kell hogy álljak vagy nem?
jogsit csinálom,a oktato besatuzott egy masik elment mellette.
Köszi,jövöhéten vizsgazom és mivel két nap alatt két ilyenbe futottam bele,kicsit érdekelne dolog.
Mert ugyen nekem a külsö sávba kell mennem és ott eleg sok Busz van.Debrecenben vagyok helyileg.
Bár nem tudom, hogy "C" jogsi esetében, hogy van, de gondolom ebben az esetben nincs különbség a KRESZ-t illetőleg.
Lakott területen belül amennyiben elkezdte jelezni az elindulási szándékát és biztonságosan meg tudsz állni akkor elsőbbséget kell adni a megállóból kihajtó busznak. Elég az is, ha lelassítasz gyök kettőre és villogsz neki, akkor megállnod sem kell. Kihajt, megköszöni és mindenki boldog.
Lakott területen kívül azonban már nem vagy köteles erre. Ott ne is nagyon adj neki elsőbbséget udvariasságból se, mert nagyon harapnak a vb-k ezekre a túlzott empatikus tanulókra.
" biztonságosan meg tudsz állni akkor elsőbbséget kell adni a megállóból kihajtó busznak. "
NINCS elsőbbsége! Csak segíteni vagy köteles, a kresz azt is leírja hogy hogyan.
Igen,csak engem az erdekelt volna, ha melleerek, kb a felenel jarok a Busznak es kirakja az iranyjelzot. Ha van eleg helye a Busznak hogy kiengedjem, alljak meg vagy ne. De inkabb lassitok, ha latom hogy az utasok nem mozgolodnak a busz elott akkor inkabb felkeszulok arra hogy ki fog jonni elem.Mert azt vettem eszre, hogy latjak hogy tanulo teherauto jon, raadasul potkocsival, inkabb kijonnek gyorsan ele, de ez ertheto, nekik tartani kell a menetrendet.
Egy masik szituacio, kamion elottem, balra indexel, mellettem zarovonal, varok, de meddig, oktato mondta menjunk,megelozom es akkor latom hogy elakadas jelzot rakta ki csak a hatso jobb iranyjelzoje nem mukodott.
Siman kikerulnem, csak vizsgan ez hogy adna ki magat. Oktatom azt mondta, hogy varjak par percig es utanna elozzem ha nem moccan addig.
"Egy masik szituacio, kamion elottem, balra indexel, mellettem zarovonal, varok, de meddig, oktato mondta menjunk,megelozom es akkor latom hogy elakadas jelzot rakta ki csak a hatso jobb iranyjelzoje nem mukodott."
Vizsgám 0,000000000000000000000001 % esélyed lesz rá hogy kifogsz egy nem működő indexű kamiont ami egy út közepén eszetlenkedik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!