Városban milyen fényjelzővel kell menni nappal?
Ezt soha sem tudom. Több embertől megkérdeztem és mindenki mást mondott és a kresz vizsgán még tudtam, de az 6 hónapja volt.
Városon belül, nappal, jó látási viszonyokban milyen lámpát kell fekapcsolni?
A helyzetjelzőt vagy a tompítottat.
A helyzetjelző az 1 fordítás, a tompított a 2 fordítás és a hátra döntés a reflektor ebben az esetben?
#3-as vágd ketté a jogsidat.
Bemásolom a kresz ide vonatkozó részét:
"A járművek kivilágítása
A forgalomban részt vevő járművek kivilágítása
44. § (1) A forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani.
(2)277 A gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót, a lassú járművet és a segédmotoros kerékpárt helyzetjelző lámpákkal és tompított fényszóróval kell kivilágítani. Nem kell a tompított fényszóróval kivilágítani az egytengelyes motoros részből és hozzákapcsolt egytengelyes pótkocsiból álló olyan lassú járművet, amely sík úton önerejéből 15 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a tompított fényszóróval fel nem szerelt segédmotoros kerékpárt.
(3)278 A tompított fényszóró helyett távolsági fényszórót használni – fényjelzés kivételével – csak lakott területen kívül szabad. Tilos a távolsági fényszóró használata
a) másik járművel vagy hajtott (vezetett) állattal való szembetalálkozás esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró a szembejövő jármű, illetőleg állat vezetőjét elvakíthatja,
b) a másik jármű követése esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró – a visszapillantó tükrön át – az elöl haladó jármű vezetőjét elvakíthatja,
c) ha a fényszóró az úttal párhuzamos vasúti pályán vagy vízi úton haladó jármű vezetőjét elvakíthatja.
(4)279 Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.
(5) Keresőlámpát és munkahely-megvilágító lámpát mozgó járművön használni nem szabad.
(6)280 Fényjelzést adni a távolsági fényszóró felvillantásával szabad, feltéve, hogy ez a közlekedés többi résztvevőjét nem vakítja el.
(7)281 A forgalomban részt vevő motorkerékpárt és a tompított fényszóróval felszerelt segédmotoros kerékpárt — tompított fényszóróval — nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.
(8)282 Lakott területen kívüli úton a forgalomban részt vevő gépkocsit nappali menetjelző lámpával vagy tompított fényszóróval, mezőgazdasági vontatót és tompított fényszóróval felszerelt lassú járművet – tompított fényszóróval – nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani."
Tehát összegezve:
Lakott területen belül, nappal és jó látási viszonyok mellett:
Nem kell semmi.
Lakott területen kívül, nappal és jó látási viszonyok mellett:
Nappali menetjelző (DRL) vagy tompított.
Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok mellett:
Csak tompított.
Tehát a csak helyzetjelzős állást (1 fordítás) csak álló autón van értelme használni.
Kérdezőnek: nappal, jó látási viszonyokban semmilyen nem kell.
Csak helyzetjelzővel tilos közlekedni. Tehát kettőt kattintasz, és az a tompított.
Napnyugtától napkeltéig.
Reflektort ne, ha szabad kérnem.
Még egy apróságot hozzátennék, remélem mások is olvassák:
A tompított lámpa LEFELÉ világít!
Vagyis ha valaki azt látja, hogy az előtte lévő autón a fénycsík magasabban van, mint a lámpája, akkor SÜRGŐSEN menjen le alfába is, meg egy lámpabeállításra is!
"Városban milyen fényjelzővel kell menni nappal?"
Semmilyennel. Ha sötétedik, akkor tompított. Helyzetjelzőt önmagában sosem.
Autóról beszélünk vagy motorról? Vagy valami egyébről?
Nem mindegy!
Ha autóról, teherautóról, buszról stb. van szó:
Lakott területen belül nappal, jó látási viszonyok között nem kell világítás. Rossz látási viszonyok között (nemcsak sötétben, hanem pl. zuhogó esőben, ködben is) tompított fényszóró kell.
Lakott területen kívül mindig kell tompított fényszóró. Ha nem jön senki szembe, akkor lehet (de nem kötelező) reflektort használni.
A helyzetjelzőt álló helyzetben lehet használni, ha szükséges.
Ha motorról, segédmotoros kerékpárról beszélünk:
Mindig mindenhol kell a tompított fényszóró. Reflektort lakott területen kívül használhatsz, ha más nem jön szembe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!