Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Nagyon el vagyok keseredve!...

Nagyon el vagyok keseredve! Érdemes folytatnom ezt az autóvezetést?

Figyelt kérdés
Március óta próbálom megszerezni a jogsit. A Kresz elsőre nem sikerült, de az elsősegély igen. A vezetést nyár elején kezdtem, de nagyon nem megy. Lassan a 40 óránál fogok tartani de még mindig bizonytalan vagyok, minden alkalommal gyomorgörccsel ülök be az autóba. Az oktatóm már az első alkalommal türelmetlen volt velem, és folyton lecsesz, elege van már belőlem, hogy mindent elrontok, mert szorongok, görcsölök. Mondta hogy már rég elküldött volna, ha nem lennék ismerős. Az a baj, hogy alapból zárkózottabb visszafogottabb típus vagyok és minden új helyzet miatt stresszelek. Vizsgákon meg még jobban izgulok. Igaz eddig minden vizsgám sikerült mikor még suliba jártam, mert azt csak meg kellett tanulni és ennyi, szóval elméletbe kellett. Én meg gyakorlatba nem vagyok jó. Nagyon el vagyok keseredve, mert csak a pénzem fogy, de ugyanott tartok mint az elején és úgy érzem semmit nem fejlődtem. Már az oktatótól is félek, hogy állandóan lecsesz, kiabál. Fogalmam sincs hogy tudnék erre felkészülni. Tudom, hogy az a hibám, hogy ilyen szorongó, bizonytalan vagyok, de ezen nem tudok változtatni, mert mindig ilyen voltam. Mit tegyek? Hogy legyek jobb, hogy meglegyen a jogsim?
2016. szept. 7. 10:28
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
3%

Igen, érdemes lenne abbahagyni.

és nem azért amit itt írni fognak, hogy köcsög az oktató, meg ennyi idő alatt nem lehet megtanulni vezetni. Hanem, hogy ez a szorongás akkor is benned lesz amikor nem ül ott melletted az oktató, hogy javítsa a hibáidat és akkor még kis túlzással ön és közveszélyes leszel.

2016. szept. 7. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
95%

Szia!


Mindenen lehet változtatni... A szorongáson és a bizonytalanságon is. ;) Szerintem keress egy másik oktatót, aki nem ismer és nála már könnyebb dolgod lehet, mert amit megtanultál eddig, azt már tudni fogod és remélhetőleg az oktató is türelmesebb lesz veled :)

2016. szept. 7. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim válasza:
95%
Az egy hülye oktató.keress másikat,lehet pont azért viselkedik veled durván ,mert megengedheti magának,ismerös.hagyd a fenébe ,menj máshoz.azért vagy ott ès fizetsz ,hogy tanítsanak nem azért ,hogy jó pénzért cseszegessenek.ezt barátságosan el is mondhatód neki.
2016. szept. 7. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Érdemes folytatni.

40 óra semmi! Attól senki sem lesz profi.

Az emberek nagy része izgul, és szorong tanulóként. Itt is olvashatsz. Szinte mindenkinek ez a baja.

Majd belejössz.

Sőt, amikor már megvan a jogosítványod, akkor sem válasz hirtelen profivá. Akkor is ideges leszel. De ez természetes. Kell egy kis idő, amíg megszokod a vezetést.

Én is szorongó vagyok, utáltam vezetni járni, főként az oktatóm miatt. De megcsináltam és most vezetek minden nap, és már eljutottam odáig, hogy szeretem is.

2016. szept. 7. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Keress masik oktatot, ez egy barom.


A vezetes nem nehez, egyszeruen csak gyakorolni kell, ennyi.

2016. szept. 7. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Ha úgy érzed hogy nem megy és nem fog oldódni a dolog akkor lehet érdemes pihenőt tartani + ez esetben oktatót váltani! Nekünk is volt egy ilyen csoporttársunk,istenért nem ment neki pedig tündéri volt az oktatónk, egy rossz szava nem volt de nagyon bizonytalan volt a srác, nem tudta forgalomba vinni, nem élvezte a vezetést se hanem stressz volt neki az egész, mindent amit lehetett elrontott. Megkérte az oktató hogy tartson szünetet, ne pazarolja a pénzt, kb 1 év múlva visszament amikor úgy érezte alkalmas rá az idő, összeszedte magát és simán meglett neki!
2016. szept. 7. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
64%

Még nem tartok ott, mint Te, és bírom az oktatómat (nem ismerem, de annak ellenére, hogy birka türelmem van, bizony én is felemeltem a hangom tegnap pl.)- a kistársam is aranyos, akivel menni szoktam- de a városi vezetéskor kissé stresszes vagyok. Kis városban lakunk, itthon szépen el "kínlódtam", semmi gond nem volt, viszont tegnap felkerültünk a vizsgavárosba, na ott a több sáv és a kacskaringós utak ....... végem van, mint a botnak. Fel is adtam volna, de van egy beteg lábú kiscsajom, akit hozni- vinni kell. Érte csinálom.

Legyen célod, valami kell, hogy motiváljon, és váltsd le az oktatódat! Ismerős mellett én is feszültebb lennék..

2016. szept. 7. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

Másik oktató kell. Erről például a csigajogsi is ír:

[link]


Nem lehet egy alapvető magabiztosság nélkül volán mögé ülni. Olyan oktatót kell keresni, ahol ez ki tud alakulni.

2016. szept. 7. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező!

Érdemes folytatni,senki nem tudta az anyja hasába. De, ha vezetni akarsz gyakorolni és fizeted a benzint,van nálunk egy szabad placc,van itt egy kocsi és gyakorolhatsz,megtanítalak.

2016. szept. 13. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Ugyanilyen lehetek,csak kresz elsősegély elsőre sikerült.Szorongás,fóbiák,idegbaj belassult fáradtsággal váltakozva.

Én oktatót váltottam,így persze autót,ez egy nyugodt ember,nem idegesít fel feleslegesen hülyeséggel,tahó módon,(a réginek is volt ugyanennyi jó tulajdonsága csak nem ezek,de pozitív ember volt,vicces) ez meg jól is magyaráz,az autót is szeretem,bár ennek vannak hibái,de örülök hogy nem egy 3 hónapos új kocsi,amit igaz könnyebb kezelni,de úgyis régebbieket fogok többnyire vezetni,nekem meg valami régi (lehetőleg veterán is)autóm lesz egyszer.

Ha nem álmosít akkor ihatsz citromfű teát,vagy egyéb gyengébb nyugtatót.+Memolifemax tabletta,ami agyserkentő.Mélylégzés,esténként elalvás előtt éld bele magad hogy sikerült levizsgázni.De hidd is el,és mindezt nyugodt állapotban.

Ja ha nem tudsz oktatót váltani,szólj vissza neki,meg próbáld magad függetleníteni a rossz szokásaitól.

2016. dec. 19. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!