Milyen papírt tehettek az önkormányzati rendészek ezeknek az autóknak a szélvédőjére?
Egy társasházban lakom, a túloldalon is társasházak vannak, közöttünk pedig egy főút, ami 2*2 sávos, a szembejövők között pedig egy nagy, több 10 méteres fás zöld terület van. A túlsó oldal lakói folyton erre a zöld részre parkolnak gátlástalan módon. Pár éve elkezdte egy-egy ember mert így neki kényelmes, aztán egyre többen követték és már oda fajult a dolog, hogy egymás mellett 3 oszlopban is álltak a kocsik. A zöld részt teljesen tönkre tették. Nem beszélve arról, hogy kényük-kedvük szerint mennek át a zöld területen egyik odlalról a másikra. 100 métert kéne tenniük és át tudnának jönni erre az oldalra az úton, de ezek a prosztók a zöld területen jönnek át és hajtanak le az útra, olykor a járdáról.
Szerencsére jöttek a rendészek, és olybá tűnik véget vetettek ennek. Minden kocsihoz egyesével odamentek, fényképeztek róla párat és egy cetlit nyomtak az ablaktrörlő alá; valamennyi kocsinál így jártak el.
Azt szeretném kérdezni, hogy mi lehetett ez a cetli? Büntetés vagy felszólítás?
Nem volt teljesen hatásos a dolog, mert igaz hogy sokkal kevesebben parkolnak már ott, de még mindig van nagyjából 10 autó amely ott van jelenleg is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!