Miért vannak fordítva felírva a feliratok (rendőrség, mentő, tűzoltó) a rohamkocsikra?
Bizony .. ez így van. Nézd csak meg a rendőrautót, a vörös látszik már nagyon messziről, amikor a kékből még semmi.
És nézz meg szintén amerikai autókat, 90%-ban bal oldalon van a piros (vörös), csak hát mi ilyen kis idióták vagyunk ....
(egyébként hallottam egy olyan pletykát, hogy amikor tervezgették és megjöttek az első kétszínű darabok, merő véletlenségből lett ez így nálunk, mert a tükörképét nyomtatta ki a sokeszű, ahogy a emailban küldték, azóta meg utána kérdeztem, egyedül a mentőknél szabály a bal oldali kék, máshol nincs erre kikötés, mégis megszokásból mindegyiken így van. És valóban logikusabb lenne a bal oldali piros az előttem elmondott indokok alapján, ha éppen előzget, előbb észre veszi az ember a tükörből a pirosat, de hát sztem ne keressünk értelmet ebben, nincs).
Hát az már csak olyan mellékes kis aranyosság, hogy egyik se felel meg az uniós előírásoknak, de mindegy, nekik lehet (bocsi, az újabbak már igen, de a Code3 sorozat még nem, márpedig ebből fut a legtöbb).Ha valaki ismeri a jogszabályt, DOMBORMNYOMÁSSAL a az átvilágított felületen kell lenni az "E" betűnek és az ország számának "E8" pl, na de ezt amolyan félig-meddig megoldással lerendezték, hogy mivel az átvilágított műanyag lámpatestben nincs és nem is tudják ezt utólag bele tenni, az aljára tettek egy "CE" jelzést, csak hát ez így nagyon nem oké, .... ez van).
A fordított felírás pedig amolyan szokás, dekoráció már, mert nyilván nem arról ismerem meg a mentőt, de nem is nagyon szokás ez rajtuk kívul. Rég rossz, ha te elkezded olvasgatni a visszapillantóban hogy mi is az ami szirénáézik, aztán, ha úgy döntesz, akkor elengeded :-)
van is ám botrány emiatt az unió felöl, mert ahog ymondod, németeknél, osztrákoknál te nem látsz piros fényes rendőrt meg mentőt, a tűzoltóknál is csakis a parancsnoki autón használható, azaz felsőbbrendő fényt jelent náluk mint a kék.
Na nálunk a jogszabály szerint egyenrangú, és jelenleg tök mindegy, hogy tiszta kék vagy kék-piros, de nézz csak körbe, itt mi nagyon kilógunk a sorból Európában a pirosunkkal.
És a legerősebb érv, hog yhiába látszik jobban, csak éppen a piros nem megkülönböztető szín, hiszen ott a féklámpa és társai, míg a kék igen.
Na ezért topredózzák a piros szín használatát más országok (mármint az uniós vezérek persze), és szó is volt arról, hogy betiltják, de aztán elhallgattak ezügyben. Emögött sincs más, mint üzlet, ugyanis berendeltek ide pirosat is ezer számra, aztán naná most nem fogják ezt betiltani. Majd esetleg idővel visszaáll megint a rend, hiszen azért megkülönböztető fény továbbra is a kék szín, ezt ne feldjük!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!