Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » A traffipax tud mérni mindkét...

A traffipax tud mérni mindkét irányba?

Figyelt kérdés

Az történt, hogy mentem a városban, bekerült elém egy tanulóvezető meg egy átlagos sofőr. A tanuló már 10 perce szarakodott előttünk. Majd mikor a városon belül, de már a széle fele 2x2 sávossá váltott az út, akkor az előttem lévő sofőr meg én is kicsaptuk a kocsit és leelőztük a tanulót, mindezt úgy, hogy 65-re gyorsítottunk.


Előttünk kb. 70-80 méterre gyanúsan állt az út mellett háttal egy gyanús autó pont azon a gyanús helyen, ahol mérni szoktak. Mindketten ráugrottunk a fékre és kb. fél másodperc alatt visszalassítottunk 65-ről 45-re. Ekkor volt a kocsi kb. 40-50 méterre előttünk.


Majd így szépen elgurultunk mellette, ekkor benéztem és láttam, hogy tényleg ott a traffipax, de az is háttal volt, ahogy az autó is (mármint a gyorshajtás pillanatában).


Kérdés, hogy van-e esély arra, hogy a traffipax látta, amit csinálok, és lefényképezett? Tehát, lát-e két irányba? Mert a kameraszerű lencséje a másik irányba nézett.



2012. márc. 10. 13:16
 1/5 anonim ***** válasza:
Újabban autóból is lézerrel mérnek. A lézer meg arrafelé mér, amerre a lencséje áll. Abban az irányban közeledő és távolodó autókat is tud mérni, de a másik irányba nem lát.
2012. márc. 10. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
majd megtudod mikor megkapod a csekket! És van ami tud
2012. márc. 10. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Napkiraly ***** válasza:
Ha csak 65tel mentél nincs gáz, ha 65tel megyek nem is lassítok trafinál
2012. márc. 10. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Én mindig 65-el megyek, annyival még nem büntetnek! úgyhogy nem lesz gond.
2012. márc. 10. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Ha 65 mentél,nem lesz gáz. 68 nál már 30000 Ft.
2012. márc. 11. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!