Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Egyirányú utca - parkolásra...

Egyirányú utca - parkolásra kijelölt hely - mégis "várakozni tilos"?

Figyelt kérdés

következő kérdésem lenne, még éppen veszekedésben vagyok a közterület-felügyelettel:


Van egy egyirányú uca, amelynél a behajtásnál rögtön az elején csak JOBB OLDALON ki van téve a P tábla, felfestve a parkolóhelyek a burkolatra mindkét oldalon, és a tábla alá pedig az, hogy hétköznapokon csak max 2 órát lehet várakozni. DE SEMMI MÁS!


Na én szépen az egyirányú utca bal oldalára beparkoltam teljesen szabályosan egy felfestett helyre, megyek vissza fél óra múlva, és ott a cetli, hogy "Ön tiltott helyen várakozik". Hát én azt hittem, valami tréfa, de nem az.


A kérdések amelyek felmerültek bennem:


1, egyirányú utcában a jobb oldalra kihelyezett tábla mindkét oldalra vonatkozik?

2, Ha igen, akkor én vagy akár ők mégis honnan tudják, hogy mikortól meddig az a két óra?

3, Csak olyan tanács-szinten az egyik mellettem levő autóstól hallom akit szintén megbüntettek, hogy kis műanyag órácskát kellene használni és azt kitenni a szélvédőhöz, na igen ám, csakhogy erre semmi se utal. Ha feltesszük, hogy a bal oldalra is érvényes a jobb oldalon levő tábla, akkor is, semmi nem utal arra, hogy ilyen kis órácska-műanyagot kellene használni.


Szerintetek ez jól van így? Igazuk van? Tehát két oldalról is zavar a dolog, lehet, hogy én nem vagyok tisztában a kresz-szel, de ez a jobb oldali kihelyezés, a másik pedig, hogy miért nem jelölik akkor azt is, hogy tegyek ki ilyen kis órácskát vagy rajzoljam a kocsira alkoholos filccel, hogy mikor hagytam ott?


Nem tudom, ez valahogy abszurd ...


És egy harmadik aggályom:

Mi az, hogy "tiltott helyen várakozik" ? Dehogy várakoztam tiltott helyen, rendes kijelölt parkoló volt, teljesen szabályosan várakoztam a helyet illetően mindenképpen. Ennyi erővel akkor ugyanez miatt akár gyorshajtásért is hagyhattak volna ott kis cetlit ...


Ebbe nem lehet jogilag belekötni, hogy nem helyénvaló dolog miatt jelentenek fel? Azért nem mindegy az a 10-es nekem sajnos... (ahogy hallom, annyi)


Hát nem tudom, sok éve vezetek már, de most elbizonytalanodtam. Lehet, hogy ebben az "óra-dologban" tudatlan vagyok, na de elég meredek más miatt feljelenteni, mint amit "elkövettem". Fel se tudom fogni.


Köszönöm a tanácsot, aki esetleg ezzel tisztában van.


2009. márc. 28. 08:14
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
80%

A megállás szabályai:

KRESZ 40§ (1-9 Bekezdés)


[link]


A teljes anyag 1- 67 §-ig:

[link]

2009. márc. 28. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 A kérdező kommentje:

köszi, átnézem, na de ez nem megállásról szól, hanem kifejezetten parkolóhelyről bezséltem, de okssssss

megnézem !!!

kösz

2009. márc. 28. 11:19
 3/27 anonim ***** válasza:
83%

Egyirányú utca": KRESZ 17.§(1) b) „Egyirányú forgalmi út” Tilos az úttest bal oldalán parkolni, kivéve ha erről külön kiegészítő tábla nem rendelkezik


Magyarán mindegy, hogy van felfestve ,vagy nem parkolóhely, ha nincs kiegészítő tábla, akkor a KRESZ szabály felülírja az aszfalt felfestést

2009. márc. 28. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
80%
Ja, és egyirányú utcában a jobboldalra tett tábla nem vonatkozik bal oldalra.
2009. márc. 28. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
86%

Ha a fentebb említett szabályokat nem szegted meg, nyugodtan hivatkozhatsz ezekre a jogszabályokra!

Ugyan is ahol a megállás feltételeinek megfelelően állsz meg, (ebbe beletartozik a parkolás is!), az eleve szabályos. Kérdés hogy a parkolás ideje a táblán jelzett 2 órát meghaladta-e? (De látom, hogy ennek a kritériuma sem áll fen!) Ennek az időnek a túllépése estén, már jogos lehetne a birság!

2009. márc. 28. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
95%

Ez a lényeg az új KRESZ 40. §

Megállásra (egyben, várakozásra is) vonatkozó feltétele szerint!


(1) Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a

(2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik

- csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.

(2) EGYIRÁNYÚ FORGALMI ÚTON, az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.

2009. márc. 28. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
94%

17. § ) A Tájékoztatást adó jelzőtáblák-ról nyújt, részletes ismertetőt!

Nem igazán, magával a szabályokkal foglalkozik.

2009. márc. 28. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
86%

Nem vétettél jogszabály ellen ha:

-nem volt tiltótábla az út baloldali részén(nyilván nem volt, ha még fel is volt festve a parkolóhely)

-szabályosan álltál meg a kereszteződéstől

-elfért közted és a veled szemben parkoló autó között az úton haladó jármű


Az tábla hatálya csak arra az oldalra vonatkozik, amelyiken ki van állítva.Más a helyzet ha parkolóövezetes(várakozóövezetes) tábla volt.Az rád is vonatkozik.Ez elég gyakori.

2009. márc. 28. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:

Köszi mindenkinek, na vannak itt ellentmondások is, de az utolsó beíráshoz lenne egy kérdésem:

Mi a különbség a sima parkoló és a parkolóövezetes tábla között? És ha tegyük fel, valóban parkolóövezetes tábla van ott, akkro azt elegendő csak a jobb oldalra kitenni, ahhoz, hogy a bal oldalra is vonatkozzon?


Továbbá, mindenben jól jártam el, amiket leírtál:

1, kereszteződés még messze, vagy 10 autó még állt előttem

2, a jobb oldalon parkoló kocsik ill a szegély között jóval nagyobb táv volt mint 5,5 m, elég széles az út

3, semmilyen tiltótábla nem volt se bal se jobb oldalon, de mindjkét oldalon fel voltak festve a parkolóhelyek

4, bal oldalon egyáltalán semmilyen tábla nem volt


Hát most akkor továbbra s evagyok biztos, hogy veszekedjek-e velük, vagy a parkolóövezetes tábla akkor vonatkozik a bal oldalra is ?

Másik: mivel tudom én azt mégis bizonyítani, hogy a jobb oldalra (ill. hát ha úgy van ahogy mondod akkor mindkettőre) érvényes kiírás szerint én nem voltam ott többet, mint 2 óra, csak egy fél órát várakoztam.


Ez mindenkinek olyan evidens, hogy valami órát kellene kitennem a szélvédő mögé?


+ 1 kérdés: ezért milyen összegű csekket küldhetnek? persze szeretném elkerülni ha lehet, de ha mégse akkor mire számíthatok?

köszi ismét

2009. márc. 28. 19:34
 10/27 anonim ***** válasza:
93%
12:18 nak van igaza, a hatályos kresz az amit idéz.
2009. márc. 28. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!