Mivel lesz jobb ez a MÁV-nak?
"Legtöbb helyen a pálya állapota miatt nem közlekedtetik a személyszállító vonatokat"
Akkor tisztázzuk!
Ez a kérdés melyik vonalbezárásos akcióról szól?
A 2023. augusztus 1-ével hatályba lépettről? Akkor melyek azok a vonalak ahol a pálya állapota miatt szünetel a személyforgalom?
Igaz nem nekem szólt a tisztázzuk, de:
A kérdés általában a vasútvonalak bezárásáról szólt. Nincs is értelme konkrét vonalat írni. A legtöbb olyan vonal, ahol 40-60 km távolságot 1-2 óra közötti menetidővel tesz meg a vonat. Ráadásul nem egy olyan van köztük, ahol a menetidő jelentősen nőtt a 20-40 évvel ezelőttihez képest. Azon kívül, hogy a menetrendi idő adatok növekedtek, folyamatosan szórják ki a lassú jeleket is a pálya állapota miatt. Ez még hozzáadódik. Egy rutinosabb kerékpáros tempójával tud haladni egy vonat. Egy kis bz nem tud rajta menni, csak 20-30-as tempóval, napi néhányszor, néha utas nélkül. Erre hogy engednének rá pl 30-40 túlpakolt teherszállító vagont? Arra sincs pénz, hogy pár apró javítást elvégezzenek, nemhogy egy kétvágányú villamosított pályát kiépítsenek. Akkor lenne érezhető változás és ha lennének járművek is hozzá. Pár csöves busz, egy kis állami támogatás és nesze busz van. Olcsóbb, mint az elmúlt évtizedek elmaradt dolgait megoldani. Ettől függetlenül nem ez az egyetlen tényező, de ez legalább egy logikus és érthető szempont mindenkinek. Az meg kit érdekel, hogy a busz hosszútávon drágább, gyakran hosszabb menetidővel közlekedik. De valaki jó pénzt keres rajta, akiket meg sem kell nevezni. Kivéreztetik az egészet, aztán majd valaki átveszi a hasznot hozó részét. Az állam meg módosít egy két rendelettel olyan dolgokat, hogy ami eddig kötelessége volt, az már nem az. Nyújt egy elégséges szolgáltatást, legyen az bármi is és mindenki mehet panaszra ahová akar.
"tudja jól a MÁV is hogy a csőd tetején lavíroz..."
Nem a csőd tetején lavíroz.
De ha egyébként - a te szavaiddal - a csőd tetején lavírozna, akkor az mentené meg ettől, hogy feneketlen zsákként önti bele a pénzt ezekbe a vonalakba?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!