Aki ismeri az Oszkár telekocsi működését elmagyarázná, hogy ez miért lehet?
Nem a vállalkozókat részesíti előnyben, hanem van valami olyan opció, hogy ha fizetsz valamennyit, előre kerül a hirdetésed. Jóska, aki melóügyben utazik és mindenképpen megteszi ezt a távot, nem fogja pénzért hirdetni, de elvileg megteheti ő is. Géza, aki naponta négyszer teszi meg a Budapest-Miskolc távot, és ebből él, valószínűleg fizet a külön reklámért.
Én mondjuk az elején a kékkel írottakat kapásból átugrom, mert zavaró, hogy ha mondjuk a 14.00 és 15.00 közt indulókat keresem, akkor két helyen van.
Teljesen szabályos, hiszen van erre lehetőség.
Külön üzleti csomagra is elő lehet fizetni.
Nyilván ez azoknak éri meg, akik rendszeresen járnak és van hozzá kisbuszuk.
De például 5 helynél többet nem is hirdethetsz meg sima autósként.
Most ez ugyanolyan mint akármi más hirdetős oldal, az ingyen hirdetés mellett mindig ott van a fizetett hirdetés is.
Amúgy ez is tipikusan a bevétel felülírja a közösségi jelleget dolog.
Az alap ötlet az volt, hogy egymást segítsék az emberek, így aki ugyanoda megy is spórol meg a másik is spórol.
Aztán mostanra tele van üzleti hirdetővel akik egymást sem hagyják élni és az átlag egyszeri embernek sem feltétlenül lesz utasa, vagy nem annyi.
Nyilván van ennek jó oldala, egy üzleti hirdetőnél több emberrel együtt utazva lehet valaki nagyobb biztonságban érzi magát, mint Kalányos Rafael Mercijében vagy Magdi anyus Suzukijában.
Kicsit hasonló jelenség van ezen az oldalon is. Elszaporodtak a kamu kérdések, és mégis a kamu felhasználókat hagyják élni, őket részesítik előnyen, hiszen ők hozzák a kattintásokat, pörgetik az oldalt.
"Jóska is és Géza is elvisz A-ból B-be, nekem, mint felhasználónak mindegy, hogy ő ebből él vagy épp arra jár. Ez szolgáltatás, nem jótékonysági weboldal."
Nagyon nem mindegy ám. Ha én épp arra megyek és meghirdetek egy utat, alkalomszerűen akkor megosztom az autómat.
Ha napi rendszerességgel nyomok 5 Debrecen-Budapest-Debrecent és ebből élek akkor ez már üzletszerűen végzett tevékenység, arra meg már vonatkozik néhány jogszabály is pl engedélyköteles, számlaadási kötelezettség, soroljam még?
Ha neked mindegy akkor gyakorlatilag a szürkegazdaságot támogatod...
Mi a baj?
Valaki lemaradt egy üzletről és most hisztizik?
Hofi -anno- egyértelműen megfogalmazta: az a korrupció amiből te kimaradsz. :D
Ez simán feketérésnek hívják és csodálom, hogy az Oszkár mint cég is benne van ebben, ugyanis ez bizonyos tekintetben így még törvényellenes is. Amúgy nem ma kezdődött ez van itt egy 2016-os cikk erről ami jól vázolja a helyzetet: [link]
Amúgy mellékesen ez az Oszkár Telekocsi nem az a cég véletlenül ami a Habony művek tulajdonában van és rögtön azután alapítottak, hogy az Uber-t kiüldözték az országból?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!