Miért nincsennek az emberek tisztába a közlekedéssel? Szomorú hogy a gyerekek nem tudnak menni az utcán biciklivel, de hogy ezek a szülők és a felnőttek hibája az biztos!
Ma nagyon megijedtem, mert az emberek annyira buták,de még csak arra sem képesek egyes szülők hogy a gyereknek elmagyarázzanak egy kis kreszt.
Na ma megyek az úton motorral, és akkor egy kisfiú előttem biciklizett, és átment a stoptáblánál, és mire odaért jobban begyorsult, szegénynek annyi szerencséje volt hogy az autó lefékezett mert majdnem elütötte.Nagyon megijedtem.
Mert azért hallottunk már egy-két esetről ahol még a sofőr volt a hibás.
20/N
Szia! Nagyon igaz az amit írsz. Én biciklizem rendszeresen. Van a biciklis út, ahol babakocsis anyukák egymás mellett tolják a picit. A múltkor kértem, hogy ne, mert balesetveszélyes, hisz itt tekernek az emberek, s van olyan be nem látható kanyar ami veszélyes is lehet.
Nos nem mondom hová küldtek. Pedig én mutattam mi van felfestve a járdára.
Az a gond, hogy az anyukák abban bíznak, hogy más figyel, hisz még csak gyerek a gyerek. Pedig elsősorban az ő felelősségük óvni a kicsiket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én alós koromban ÉKP-s tagozatos suliba jártam. Ott tanultunk közlekedésismeretet. Gyalogos, és biciklis is volt benne. De tanultunk még sok ilyesmit. Szerintem az ÉkP rndszer jó volt, szerettünk is oda járni. Kár hogy megszüntették, meg hogy felsőben soha nem is volt.
Szerintem értelmesebb lenne, ha több ilyet tanulnának, és esetleg egy kicsivel kevesebb évszámot( olyat, ami nem annyira fontos). Vagy egy kicsit kevesebb olyat, amit úgyis elfelejt, és soha nem veszi hasznát.
Nagyobbaknak meg akár elsősegélyt is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
11:46
én is Zsolnays módszerrel kezdtem az iskolai pályafutásom, úgyhogy nálunk is volt :) Szerintem az ilyesmit nem a szülő nyakába kéne varrni, hanem pontosan az iskolában kell(ene) tanítani. Gyalogos és biciklis közlekedéshez is fontos lenne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

nálunk ált suliban volt egy ilyen kressz verseny szerűség amit mindenkinek kötelező volt megírnia (persze előzetes felkészítésben), és ha megütötted a ponthatárt, akkor kaptál egy kis kártyát ami azt bizonyítja hogy a biciklihez szükséges kresz ismereteket tudod.
szerintem tök jó ötlet volt hogy ilyenek voltak nálunk ált suliban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nálunk is volt az iskolában ilyen kresz oktatás féle,(sokat addig is tudtam mert apum kamionos és mindig kérdezgettem h ez milyen tábla, meg az milyen tábla:p) ahol a táblákat, és egyéb szabályokat mondták...errefele a gyerekek nem bicikliznek veszélyesebben, mint a 80 éves süket, vak öregek, én szó szerint elvenném tőlök a biciklit, mert nem valók rá...
egyszer kamionnal majdnem elütöttünk egy ilyen öreg donort, a lakóhelyünkön, jött ki az utcából, ahol mellesleg stop tábla van(de nem látta mert már 75 éve ott lakik) mi meg kamionnal mentünk haza, szerencsére lassan, és egyszer csak huss ott van elöttünk de körültekintés nélkül, az ut közepén, állíts meg egy közel 35 tonnás megrakott kamiont 40 km-ről 10 méteren, nem vagy isten...
aput satufék, és egy időben ráált a légkürtre, a biciklist szerencsénre nem ütöttük el, mert lehuzódott, és odajött hogy mégis mit képzelünk hogy ledudáljuk, erre elmondtuk neki, megmutattuk neki a táblát ami nem látott, és azt mondta hogy a szive majdnem megált és majdnem elbőgte magát a lékürttől, apu tiszta ideg volt mert levezetett közel 22 évet balesetmentesen középeurópában, de egy ilyen hülye nyugdíjastól szakadjon meg a sorozat???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!