Mit tudtok tanácsolni?
A problémám elég hosszadalmas, de szerintem nem egyedi az eset.
2018 nyarán beiratkoztam egy autós iskolába amit még kolléganőm ajánlott mivel ő is ott kezdte.
Én az otthon tanulást választottam 3 műszak mellett nem igen tudtam volna bejárni órákra. Elsőre nem is lett meg a kresz vizsga, csak másodjára. És így októberben kezdtem el vezetni tanulni tudni illik a családomban nincs autó, mondhatni nekem A Vezetés az teljesen új dolog volt mintha űrhajót akarnának megtanítani vezetni. Ez az oktatóm tudta is.
Tanpályán is kezdtem elsajitatni az autó tényleges működését. Majd kivitt a forgalomba. Ott nem igazán oktatott sokszor csak ültünk egymás mellett némán és ha valamit nem jól csináltam csak idegesen magyarázott és kérdőre vont hogy "mit csinálsz"? Sokszor keverhetett egy másik tanulójával, mert sok olyat mondott hogy már vettünk és csináltunk holott biztos hogy nem... Arról nem is beszélve heti 1x mentem csak vezetni és ez a későbbiekben 2 hetente 1x majd oktatót váltottam 16 óra vezetés kidobott pénz az ablakon.
Átvett a vőlegényem volt oktatója aki anno 10 éve volt neki az oktatója.
1 hónap vezetés igy kimaradt, majd nála szinte a 0rol kezdtem vagyis nem teljesen, de rengeteg hiányosságaim voltak.
Ez az új oktató nagyon sokmindent magyarázott mutatott kiszálltunk az autóból elmagyarazta a dolgokat, de viszont 1 HÓNAPBA max 3x vezettünk 2 órát .
Volt hogy egész Agusztusban 2 napot tudtam csak vezetni.. És nyilván ha az ember nincs benne rendszeresen a gyakorlatban főleg ha kicsit azért nehezebben is tanul és hátránnyal indult mert az előző oktató szart bele, belátásom szerint nem tud az elvártaknak megfelelően teljesíteni. Március óta vezeték nála és most október van és vizsga egyetlenegyszer jött szóba.
Persze a pénzt folyamatosan fizetem be. De már egy feneketlen kútnak látom.
Barátnőm direkt eljött a legutóbbi vezetésemre. Már akkor is durván 3 hét maradt ki hogy nem vezettem, és hát nyilván becsuszott egy két hiba nyilván megakarok az oktatónak felelni barátnőmnek is arról nem is beszélve hogy magamnak is.
Barátnőm merészelt rá kérdezni na és én mikor fogok vizsgázni, és erre az volt a válasza hogy én még vizsga közelében sem vagyok, mert amit én csinálok az csak kocsikázgatas, és hogy már mindent megtesz hogy nekem segítsen hogy sajnos már helyettem vezetni nem tud.
Erre barátnőm csak annyit mondott hogy ha ennyire nem megy több gyakorlas kellene, erre az oktatóm azt válaszolta hogy akkor atkell menni egy másik oktatóhoz. De hogy mindenhol levannak terhelve majd kapok majd egy olyan idegbeteget aki majd üvöltözik velem.
Ezt egy napig emésztettem. És nagyon tanácstalan vagyok hogy hogyan tovább. Ez az incidens óta nem is vezettem.
Nem látok előrehaladást... Már anyagilag sem bírom. Nem tudom mitévő legyek. Másik kolléganőm ajánlott egy másik oktatót. De most megint átmenni egy tök idegen emberhez ott is levezetni egy csomó órát.
Más volt már hasonló helyzetben?
Mit tudtok tanácsolni?
25/L
Már rég keresned kellett volna egy olyan oktatót, aki meg is tud tanítani vezetni, meg aki rá is ér erre. Ez a te dolgod és a te érdeked. És azért a vezetni tanulást sem a nulláról kezded a következő oktatónál.
Én a 2000-es évek elején tanultam vezetni, de akkoriban is úgy indultunk az oktatóval, hogy eleinte alig ért rá. Viszont ahogy telt az idő, úgy egyre sűrűsödtek az óráink, valószínűleg szintén a frissen vezetni kezdők kárára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!