Ezért most megbüntetett a véda?
Ha épp működött, akkor sem.
Inkább csak a sebességet mérik, ha be van dugva a konnektorba.
Általánosan elterjedt, hogy csak sebességet mérnek és hogy nem működnek folyamatosan.
Azt nem tudom, hogy mennyire folyamatos, üzembiztos a működésük, de azt igen, hogy néhány hete egy utcabeli jó ismerősöm kapott levelet, záróvonal átlépésről.
A falunkból a közeli nagyvárosba érve, a város szélén egy VÉDA-kapu az üdvözlő diadalív. A felénk való haladásra szolgáló oldalon, közvetlenül előtte, S-alakban törnek meg a sávok. Lajos úr, éjjel, az üres úton úgy gondolta, hogy nem bajlódik kormányzással, egyenesen haladva a belső sávból a külsőbe került, vagy 500 méterrel arrébb úgyis jobbra kell letérni a hazaúthoz. A gyakorlatban is kipróbálta, hogy a záróvonal nem kerítés.
Úgy két hét múlva kapta is az emlékeztetőt, amit szorgosan hirdetett, tanulságul. Ugyanis, a faluban régóta elterjedt, hogy biztos forrásból tudják (rendőrtől), nem működik, annyira elromlott, hogy nem is igen javítják meg. Hát, kiderült, hogy nem.
Végül is nem fizetett, sem ő, sem más. Kibogarásztuk, hogy ez nem objektív felelősség körébe tartozó szabálysértés, vagyis nem felel érte az üzembentartó.
A 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet 6. melléklete egyenesen a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének tekinti. (1. sorszám, a KRESZ 18. § (1) bekezdés c) pontjának megsértése a záróvonal átlépése, érintése.)
Így, az értesítés alapján módja volt nyilatkozni, hogy ki vezette a járművet. Azt válaszolta, hogy hozzátartozója vezette, akit nem kíván szabálysértéssel vádolni; nem adta meg senki adatait. „A tanúvallomást megtagadhatja az, aki a) az eljárás alá vont személy hozzátartozója, b) magát vagy hozzátartozóját szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben,” ← 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 60. §
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!