Kezdőoldal » Közlekedés » Biztosítás, papírmunka » Casco kárrendezés esetén az...

-Jani- kérdése:

Casco kárrendezés esetén az avultatás mértéke minként kerül megállapításra? Kötelezően el kell fogadni a kárszakértő által megállapított százalékot?

Figyelt kérdés
Szüleimnek május elején sajnos koccanásos balesetük volt, az esőben neki csúsztak az előttük közlekedőnek (lámpánál). Személyi sérülés nem történt, mindkét autó szervizbe lett szállítva („saját lábon”), a papírok kitöltve, felelősséget természetesen elismerte édesanyám (aki 40 éve vezet bárminemű baleset nélkül). A szervizvezető lett megbízva az ügy intézésével, biztosítónak még aznap bejelentettünk mindent, megadtuk a szervizvezető elérhetőségét. Ez több mint 3 hete történt, sehonnan információ nem érkezett, mi kezdtük el az oline ügyfélszolgálatot napi szinten kérdezgetni, felemás sikerrel. Tegnap hívott szerviz, hogy megkezdték a helyreállítást és kalkuláljunk azzal, hogy már most 350ezer forintnál tart amit szüleimnek kell fizetni mert 50% avulást jelzett nekik a biztosító. Ezen felül pedig még ott a 10% önrész is. Tehát ennyiből saját károsként független szervizben megcsináltathattuk volna, csak azt hittük hogy a 11 éve fizetett casco (a befizetett összegből szintén javítható lenne az autó) segít valamit baj esetén. Az autó (Suzuki SX4) újan lett véve, kezdetektől minden biztosítás ennél a biztosítónál, + minden egyéb biztosítás is), garázsos, soha egy karcolás nem volt rajta, ~33000km-t futott gyakorlatilag új illatú, baleset előtti állapota valóban mintha a szalonból hoztuk volna ki. Értjük mi az avulás miértjét (értéknövekedésről kár beszélni, helyreállítás után is értékcsökkent autó lesz), de 50% avulás nagyon sok és a biztosítások mellett még ennyit fizetni vagy kigazdálkodni nyugdíjasan képtelenség (pont baj esetére fizették a casco-t)... Továbbá mai napig sehonnan semmilyen telefon vagy írásos információ nem érkezett senkitől, arról hogy mi-hol tart, ki-mit beszélt meg kivel, mi történik aktuálisan, mi mennyibe kerül vagy bármi kalkuláció vagy információ, semmi…

2019. máj. 30. 10:07
 1/9 anonim ***** válasza:

Ez biztosítónként eltérő. Azért igyekeznek minden módon lehúzni az ügyfeleket, mert a befizetett összeg 90%-a kell a luxusfizetéseikre és a luxusirodák fenntartására, a maradék pedig a kárrendezésre megy. Élősködő társaság mind.

[link]

Én szeretem magam intézni az ilyen ügyeket, bár eddig csak nekem okoztak kárt.

2019. máj. 30. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

ne reménykedj...esélyed sincs.


arra hivatkoznak, hogy rengeteg az autó, gyors az amortizáció.

2019. máj. 30. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Lehet kérni, hogy csökkentsék az avultatás mértékét (hivatkozni az autó törésmentes, márkaszervizben vezetett előéletére), de csodák nincsenek. Ha 50%-ról leviszik 40%-ra, azzal sem lesztek nagyságrendileg előrébb.

Hiba márkaszervizben javíttatni egy ilyen autót, de még nagyobb hiba, hogy előtte nem történt írásos árajánlat kérés. Független, de megbízható szakszervizben az ilyen karosszéria-javításokat- pláne cascoval!- ki lehet hozni 0Ft körüli befizetendő összegre.

2019. máj. 30. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Nekem kicsit zagyva ám ez a történet...


Van egy CASCO biztosításotok. Tehát:


- Az OKOZOTT kárt 100%-ban téríti a biztosító a vétlen félnek

- A SAJÁT kárt megcsinálja szervíz, majd az ÖNRÉSZT ti kifizetitek, a többit pedig a biztosító fizeti


Szó sincs itt avulásról egyik esetben sem, ami miatt neked fizetni kéne.


Ja, és természetesen majd édesanyád veszít bonusz fokozatot és megemelik az éves díját.


Ez a normál ügymenet, felfoghatatlan, hogy milyen 350e foritnyi fizetni valóról beszélsz.

2019. máj. 30. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Az avulásnak semmi köze ahhoz, hogy mennyi ideje vezet a vétkes sofőr, ahogy ahhoz sem, mióta fizeti a biztosítást. Az avulás azt hivatott kezelni, hogy nem egy új autó törött össze, beépíti a költségekbe az értékvesztést is. Az, hogy a gyakorlatban ezt hogyan számolják ki adott biztosítónál az már más kérdés. Nem tudom hány éves az az SX4, de nekem 9 éves VW-re mindössze a felnire számoltak minimális avulást. Egy komplett tükör kellett, aminek az értékét kb egy utángyártott komplett tükör árában vették fel, három elemet kellett festeni, ott viszont lehúzták rendesen. számla nélkül jöttem ki pont a pénzből
2019. máj. 30. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!


Megpróbálok összeszedetten reflektálni:

1, a casco önrész nem azt jelenti, hogy annyit kell állni a javításból a többi a biztosítóé, némi avulás minden káreseménykor van, én az 50% részt "fájlalom", hiszen így nincs értelme a casco "intézményének", sőt lassan semmilyen biztosításnak mert így szinte 2x-es kiadás, mert a javítást is fizetni kell javarészt meg a casco díját is


2, saját autóm saját káros ügyét is magam rendeztem, csak ugye itt volt casco (az autó új kora óta, változatlanul ua biztosítónál=méltányossági alap), de nem tudom mikén lenne életszerű, hogy ott vagy egy baleset helyszínén korlátozottan vagy egyáltalán nem járóképes autóval, és akkor valahogy különböző műhelyek ajánlatát gyűjtsük be... Ezt hogyan lehet kivitelezni? A sérült autót körbehordom x számú műhelyben? (Jelen esetben még a hűtő is elmozdult, semmi nem maradt egyben az elején (pl világítás), így nem akartunk napokat és kilométereket menni vele, ajánlatot meg senki nem ad látatlanban, x helyre szállíttatni az autót pedig nem életszerű... Szerintem...


Talán érdemben ki tudtam egészíteni az eddigi hozzászólásokban felmerülő kérdőjeleket...


Még 1x köszönöm mindenkinek aki segíteni próbál tanácsokkal!

2019. máj. 30. 21:44
 7/9 anonim válasza:
Ha casco biztosítás van a kocsin, akkor csak az önrészt kell kifizetni, a többit a biztosító fizeti.
2019. máj. 31. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

"Ha casco biztosítás van a kocsin, akkor csak az önrészt kell kifizetni, a többit a biztosító fizeti."


Ez nem így van sajnos (Magyarországon)... Úgy mint KGFB javításnál, Casco-nál is avultatás van (de pl ingatlan kárnál is és stb). Utóbbi években valóban van olyan casco ami nem avultat, olyan havidíjjal hogy nem is merik reklámozni. Az általános Casco avultat... Elég rákeresned a neten, de szívesen megosztom Veled Aegon kárügyintéző osztályának levelét...

2019. máj. 31. 15:53
 9/9 A kérdező kommentje:
Én nem az avultatás intézményét sérelmezem, hanem hogy egy szalon állapotú (karcmentes), 33000km-t futott, első gazdás, végig casco biztosított autónál 50%-ot levonnak. Soha semmilyen káreseményre nem kellett miattunk kifizetniük, és amikor megtörténik a baj akkor meg csak a felét fizetnék, plusz fizessük mellé az önrészt (ami még 10%). Ki sem merem számolni, mennyit takarítottunk volna így meg az elmúlt 10 évben a biztosításon, abból vígan tudnánk javíttatni az autót. Így befizettük az összeget, balesetnél meg még fizessük ki a helyreállítás felét... Legszívesebben kötelezném őket arra, hogy nem akarunk mi a káron gazdagodni, keressenek bontott 33000km-es alkatrészeket amik gyári állapotúak és javítsák azzal. Kíváncsi lennék ezt miként tudnák megoldani...
2019. máj. 31. 15:58

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!