6 éve vásároltam gépjárművem. A kereskedés már nincs! A forgalmit elrontották a gápjármű forgalmiában 180KW azaz 260lóerő van ütve hol ott csak 130KW 175 lóerő! Kihezforduljak a tényleges érték beírásához?
A gépjármű volt teljesítmény mérésen a 175 lórő a tényleges!
Értelmes választ kérek hogy kihez és
Milyen papírok szükségesek?
El kell vinni szemléztetni egy elre feljogosított vizsgahelyre (mint például a Mozaik utca), ott megszakértik, aztán adnak igazolást, amivel elballaghatsz az okmányirodába, ahol kiállítják az új forgalmit, törzskönyvet. Ennek a költségét sajnos neked kell viselni.
Az eddigi műszaki vizsgákon hogy nem vették észre, hogy ez a motor nem az a motor, ami be van írva?
A magasabb kötelező és teljesítményadó sem tűnt fel. Ezeket is mind te buktad el az elmúlt hat évben.
Annak azért utána lehetne nézni, hogy a cég megvan-e, ami a kereskedést működtette. Az hogy a jurvás telephely már üres, nem jelenti azt, hogy a cég még nincs meg valahol. Erre való a www.e-cegjegyzek.hu.
Ha megvannak, akkor meg lehet próbálni bevasalni rajtuk mindent.
Először egy márkakereskedés, vagy a forgalmazó által kiállított igazolás kell, hogy az adott alváz- és motorszámú jármű gyárilag xy kW teljesítményű volt. Amíg ez nincs meg, addig az irodista kormányablakos cigiző p_csák az ujjukat sem mozdítják.
Ha a jármű gyárilag 180 kW, csak egy eltömődött szűrő miatt, esetleg egy utólag beépített fojtás miatt nincs meg a teljesítmény, azért nem változtatják meg az iratokat.
Műszaki vizsgán, szemlén nem fognak teljesítményt mérni és nem is az ő dolguk, hogy beszerezzék az autó gyári dokumentumait.
a jármű gyári kiadása hány lovas? mert ez a döntő.
ha gyárilag 260 LE, akkor viheted bárhová, az annyi lesz továbbra is. Hiába mutat a pad csak 175-öt, senkit nem fog érdekelni.
A hatóságot biztos nem.
Újraolvasva a kérdést, jogos az előző felvetés.
Lehet hogy ez az autóúj korában 260 lóerős volt, ennyi szerepel a forgalmiban is.
Hogy mára a motor már egy fos, és csak 175 LE-t tud, az senkit sem érdekel. Teljesen mindegy, mit mutat a fékpad, az eredeti teljesítménye után kell fizetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!