A gépjármű adót be lehet fizetni egyben is? Vagy csak 2 részletbe ahogy a papíron van most márciusba az első részlet szeptemberbe a másikat?
„B) A belföldi rendszámú gépjárművek adója
a) Az adózó a belföldi rendszámú gépjárművek után - a b) pontban foglaltak kivételével - a gépjárműadót félévenként, két egyenlő részletben
az adóév március 15-éig, illetve
az adóév szeptember 15-éig
fizeti meg.
b) Az adókötelezettség keletkezése (változása) esetén az adóalany a félév időarányos részére őt terhelő adót az erről szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizeti meg.”
↑
2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről
II. Az önkormányzati adóhatósághoz teljesítendő befizetések
Ha, az első felével együtt, a második felét is megfizeted március 15-ig, akkor teljesíted a második felének szeptember 15-ig való megfizetését.
Én is mindig egyben fizetem, hiszen egész évre annak kell fizetnie, aki a tárgyév január 1-én a nyilvántartás szerint az üzembentartó. Ha évközben el is adnám az autót, akkor is.
Én is mindig egyben fizetem, már csak azért is, mert előfordult, hogy a második félévit egyszer elfelejtettem befizetni...
Azóta nem szaraxom, így is-úgy is be kell fizetni, inkább letudom egyszerre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!