Első kiadott 8 általános bizonyítvány helyett lehet-e igazolni a vizsgaigazoláshoz, és ha igen, hogyan?
Minek a bizonyítvány, ha mát sikeresen levizsgáztál?
A bizonyítványt az iskola azért szokta bekérni, mert a minimum 8 általános a feltétele annak, hogy a tanulója elméleti (KRESZ) vizsgát tegyen.
Sikeres forgalmi vizsga után nem bizonyítványt kérnek, hanem az elsősegély vizsgát igazoló papírt.
Az eü alkalmassági majd az okmányirodában kell.
Két éve vizsgáztam, tőlem a KRESZ vizsga előtt kérték a bizonyítványt, a KRESZ vizsga után vissza adták, és a vizsgaigazolás kiadásakor sem kellett már.
Az tény, hogy odaadtam, csinálhattak róla másolatot, iktathatták, de az oktató azt mondta, az elméleti vizsga feltétele.
Azt furcsállom, hogy tudtál levizsgázni a bizonyítvány bemutatása nélkül, nem azt vonom kétségbe, hogy be kell mutatni, csakhogy ez a vizsga feltételek közé tartozik, nem a jogosítvány kiadásának feltétele.
Hali!
+1 az előttem szólónak! A barátnőmnek se kellett a bizonyítvány!
hétfőn megyek papírokért. úgy tudtam jelentkezni, hogy volt fénymásolatom, de nem hiteles. elolvastam az ehez tartozó jogszabályt:
"a) a személyazonosító okmányokba Magyarországon bejegyzett, saját jogon szerzett doktori címmel,
b) az iskolai végzettség igazolására szóló okmány eredeti-, vagy közjegyző, vagy a kiállító által hitelesített példányával, külföldi bizonyítványok és oklevelek esetén az eredeti okmánnyal és annak hiteles fordításával, (a hiteles fordítás nem kötelező, ha az oklevél vagy bizonyítvány adott tartalmában és formájában szerepel a közlekedési hatóság által létrehozott „Bizonyítvány és oklevél mintatár”-ban), valamint
c) a külföldi bizonyítványok és oklevelek esetén olyan - hatáskörrel rendelkező - magyar hatóság által hozott elismerő határozattal, honosítási záradékkal, hatósági bizonyítvánnyal, hatósági igazolással, tájékoztatással vagy három hónapnál nem régebbi Magyarországon felsőoktatási intézmény által kiállított hallgatói jogviszony igazolással, amely kimondja, hogy az adott bizonyítvány vagy oklevél legalább alapfokú végzettséget igazol vagy annak meglétét előfeltételezi."
szóval a kiállító (általános iskola) ááltal hitelesített példány, az azt jelenti (?) hogy hivatalos másolat. 2000ft-ért lehet azt hiszem kérni (bár azt még nem tudom mennyi mert holnap fogok érte menni) és azt el kell hogy fogadják. köszönöm mindenki segítségét!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!