Meg tudom szüntetni valahogy a biztosítást, vagy más nevére átíratni?
Az autómnak én vagyok a tulajdonosa nincs üzembentartó és a biztosított fél is én vagyok. Negyedévenként 19e forintot fizetek az Allianznál. Novemberben volt évforduló, de most említette nekem testvérem hogy ha átmegyek az ő neve alá mint biztosított fél, akkor alig fizetek éves szinten maximum 35-40e forintot a 80-90 helyett.
Az érdekelne hogy ezt hogyan lehet kivitelezni, mert a biztosító mondta hogy csak úgy a semmiből nem mondhatom fel. Milyen kiskapuk vannak, várjak és díjnemfizetéssel hagyjam megszűnni és a megszűnés napján meg kössük meg vagy mi legyen. Természetesen üzembentartónak jegyeznénk be testvéremet.
Biztosítót váltani az évforduló előtt lehetséges.
A biztosítás megkötéséhez pedig ajánlott igénybe venni valamelyik kalkulátort, pl netrisk.hu (akár most is megnézheted, melyik biztosító ajánlat a legjobb számodra)
Az ügyeskedés mikéntjét nem igazán értem, mi lenne vele a cél, te nem tudsz a bőrödből kibújni, és most nem tudsz biztosítót váltani, legfeljebb úgy, hogy eladod az autót, és egy másikat vásárolva, új biztosítást másik biztosítóval kötsz meg.
Lehet a testvéredet felruházni üzembentartói joggal, csakhogy azzal a biztosítási kötelezettség is átszáll rá - az lenne a cél?
A díj nem fizetését nem javasolnám, annak napi fedezetlenségi díj lehet a következménye, amit a biztosító akár be is hajthat, és a napi 500 forint (nem tudom most mennyi, de inkább több) költségesebbé teszi a jelenleginél is a biztosításodat.
Rosszul tudod: az autódnak van üzembentartója: te vagy. A tulajdonjoggal együtt üzembentartói jogot is kaptál; üzembentartóként kötöttél KGFB szerződést, üzembentartóként vagy a gépjárműadó alanya.
Az üzembentartói jog egy vagyoni értékű jog, és mint ilyen, ajándékozható, értékesíthető. Bármikor.
Az üzembentartói jog átadásáról kötsz egy szerződést a testvéreddel, hasonlít az adásvételi szerződéshez. Testvérek esetén nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni, csak a testvéred részére az ügyintézéskor kiállított forgalmi engedély illetékét, hatezer forintot kell megfizetni. A testvérednek a szerződésen szereplő naptól rendelkeznie kell KGFB szerződéssel, ha még nincs szerződés, elegendő a szerződésajánlat visszaigazolás is. (Üzembentartói jog átadásához nem kell előzetes eredetiségvizsgálatot végezni.) Az ügyet a tulajdonos vagy meghatalmazottja intézheti.
A szerződésen szereplő átadás dátumával megszűnsz üzembentartó lenni, akkortól érdekmúlással megszűnik a KGFB szerződésed, mivel egy járműre egy időben csak egy érvényes KGFB szerződés lehet, azt pedig csak üzembentartó tarthatja fenn. Ha túlfizetésed van visszautalják, ha tartozol, meg kell fizetned.
A tulajdonos az átadott üzembentartói jogot egyoldalúan bármikor visszaveheti.
A kérdés továbbra is áll, hogy mindezzel mi a célotok?
Igen írhattok üzembentartói szerződést, de annak a díja autónként eltérő lehet az üzembentartó személyétől is függően, és rád is lehet kihatása.
A bonusz-malusz autóként változik.
Nem tudjuk, hogy a testvéred nevén van-e most autó, mert annak a biztosítási bónusza nem érvényes egy másik autóra, tehát a most üzembentartóként megkapott autódra A0 besorolása lesz.
Viszont, ha nincs autója de van egy még érvényes jó biztosítási bónusza, valóban lehet olcsóbb a biztosítása, és a bónusza sem vész el.
A tied viszont nem javul, ha nincs autód, de pl, ha nagyon rossz a bónuszod, esetleg még a tesód A0 besorolása is lehet előnyösebb.
A matek részét képezik a bónusz-malusz miatti eltérésekből adódó előnyök, vagy hátrányok is.
Az üzembentartó váltás jogilag teljesen szabályos, a netrisk.hu-n forintra pontos adatokat ad ki a kalkulátor, nem kb adatokat, feltéve, ha az adatok pontosan vannak megadva, a részleteket csak ti tudjátok, hogyan jön ki ekkora különbség (aminek egyik eleme lehet, hogy az Allianznál sok esetben a legdrágább a biztosítás, ismert név, sokan nem is néznek utána, milyen egyéb lehetőségek vannak még)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!