Miért nem gyártanak már olyan autókat, amelyiknek az első ajtaja fordítva, tehát a B oszlop felé nyílik?
A hátrafelé nyíló ajtókat nem nagyon szeretik a személygépkocsikon. Ha nem jól csukja be az utas, belekap a menetszél, kivágódik, rosszabb esetben még le is szakad. Éppen ezért mára nagyjából kiveszett, ha mégis használják új autókon, akkor ott összetett reteszelési rendszer kell.
Egyébként van őneki haszna: elegánsnak néz ki és állítólag könnyebb is a beszállás ilyen ajtó mellett a hátsó ülésre. Egyszerűen csak hátrafelé beereszkedik az uraság, nem kell először az ajtónyílásba előrefelé belépnie, majd hátradobnia magát, hogy a hosszú lábtér miatt a hátsó ajtó vonala mögé tolt ülésben megtalálja a helyét. Elöl ezt az előnyét nehéz kihasználni: az első ülések soha nincsenek nagyon hátratolva a B-oszlophoz képest, előrefelé nyíló ajtókkal is be tudsz ülni kényelmesen.
A Bentley, Roll's, Maybach gyárt ilyeneket, és az USA sok autója is ilyen.
Az elnöki limuzinok mind így nyílnak a kényelem, és az elegancia miatt. A zárásuk biztonsága tökéletes. Nem fordulhat elő, hogy kétszáznál kicsapódik.
Mert veszélyes. Angolul nem véletlenül hívják suicide door-nak, azaz öngyilkos ajtónak.
Ha kiszállásnál nekimegy egy másik autó, akkor rácsukja az emberre az ajtót.
A másik dolog, hogyha nincs jól becsukva, akkor a menetszél kitépi az ajtót.
Hátsó ajtóknál elvétve használják még, pl. Opel Meriva B
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!