Hogy tudnék megtanulni rendesen parkolni? 18/f
Egyszerűen ha szűkebb a hely két autó között én már nem tudok beparkolni oda. Út szélére párhuzamosan sem tudok két autó közé beállni úgy, hogy ne lógjak ki.
Tegnap haverokkal voltunk bulizni, én voltam a sofőr. Egyszerűen ha ülnek mellettem vagy szűkebb a hely nem tudok beparkolni. Tolathatok össze vissza, de akkor sem megy.
Egyik szintén 18 éves barátom meg annyira tud vezetni meg parkolni, hogy ma hajnalban kb 1 üveg vodka után beszélni már alig tudott, de beparkolt helyettem egy rohadt szűk helyre.
Azt ha egy zsaru látta volna, megálltunk a kajázó előtt, én kiszálltam, ő beült a kormány mögé. Beállt a helyre, de kiszállni alig tudott, jóformán kiesett az autóból. Hogy lehet az, hogy valaki részegen is egy profi parkolást megcsinál, én meg józanul képtelen vagyok rá?
Ami az utolsó kérdést illeti: van, aki tehetségesebb ennek megtanulásában, ez van. Másoknak lassabban megy.
Gyakorolni kell. Nálunk autót csak a párom vezet (motorral pedig könnyű parkolni :D), neki évekig tartott (ritkán vezet és még ritkábban kell parkolnia normál helyen, több autó között), míg alapszinten megtanult parkolni, pedig rengeteg extra órát is vett miatta. Ezt tényleg gyakorolni kell, ha nem megy, de lehet, hogy egy jól parkoló ember tud segíteni. Nem biztos, lehet, hogy csak idegesítene...
Menni fog az, ha gyakorlod, ez biztos. De tényleg sokáig tud tartni, ha nem vagy alapból tehetséges benne.
Részegen lehet jobban ment neki, mint józanul ment volna. Bátor volt, aztán szerencséje is volt :D
A haverok előtt, akik szivatni is szokták egymást, szinte senkinek sem megy olyan jól a vezetés. El kell vonatkoztass attól, hogy ők is ott vannak.
Ezenkivül: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Hát szerintem erre nincs jobb megoldás. Gyakorolni kell. Nekem se ment, míg olyan helyre nem költöztünk hogy vagy megtanultam vagy hagyhattam volna a 2 kilométerre lévő tesco parkolóban.
Először ha volt dupla hely azzal csináltam nagyon lassan, majd szépen lassan egyre jobban ment. Most már simán beteszem centizve is akár, dombnak felfele is.
Viszont párhuzamosan parkolni én se tudok elsőre. Nekem is gyakorolni kéne, mert tényleg ciki mikor félévente egyszer kéne egy szűk helyre és el kell vele időzni míg mindenki hülyének néz.
Azt mondom menj ki a tesco parkolóba. Húzz oda két tolós kocsit és parkolgass. Kimész, beparkolsz 5-ször. Másnap megint 5-ször. Minden nap szánsz rá egy 10 percet, 2 hét és simán menni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!