Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Miért nincs alapjárat?

Miért nincs alapjárat?

Figyelt kérdés
Kezdem az elejével. Úgy kezdődött hogy az én olasz am6-os csodámat levittem a mosóba lemosni, de mosás után szakaszosan ment a motor, kihagyott a gyújtás, majd a végén már egyáltalán nem is volt. Másnapra egyből indult semmi szerelés nélkül, nem fektettem rá nagyobb hangsúlyt mentem vele tovább. Aztán jött egy esős nap, aminek megint tolás lett a vége. Egyszerűen mintha leszedtem volna a gyújtást leállt, és utánna egy picit de röffent be. Hazatoltam, de sehol se találtam beázast, aztán mégnéztem van e szikra. Volt, de a gyertya közepe be volt esve, és nem is indult vele. Gyorsan kicseréltem és egyből beindult. Na és akkor most jön a lényeg. Mondom kipucolom a karbit mert már itt volt az ideje. Meg is tettem de mondom már ha ennyire szét kaptam a mocit akkor lemosom a motorteret is. Utánna megint nem indult, nem volt szikra megint. Másnap reggel ránéztem de még midnig nem volt, aztán mégnéztem délután akkor már volt be is indult a motor. Összeraktam aztán mentem vele egy ideig utánna megint megált, pedig csont száraz volt miden. Hazatoltam megint majd szétszedtem és hirtelen lett szikra. Néha volt néha nem. Na mondom akkor kicserélem a cdi-t. Megettem az újat, de mielőtt a régit lecseréltem mégnéztem mit csinál, 20 mp-ig volt szikra utánna mindig leállt hiába húztam a gázt. Most beszereltem az újat. Mindig van szikra de néha teljesen jól megy ha huzom a gázt, de alapjárat nincs, vagy csak 1 percig. Néha be se indul, néha beindul 5-10-mp re aztán lehörög, sőt olyat is szokott hogy lehörög aztán utánna rárugok 1-2-őt de be se indul csak felpörög a motor, mintha beöntenek neki. Gyertya, gyertyapipa, gyertyakábel zsír új. Talán annyi hogy kicsi a szikra szerintem, legalábbis a Babetta nagyobb szikrát ad ugyanazzal a gyertyával.

2018. júl. 23. 22:12
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!