Autó polírozás házilag?
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, ha az autón vannak mosástól keletkező mikrokarcok, azt itthon polírpasztával átkenve, csiszolás nélkül el tudnám tüntetni? Polírozógéppel félek neki esni, mert sok helyről hallottam, hogy könnyű megsérteni a lakkot megfelelő szakértelem nélkül.
A másik kérdésem, hogy olyan feltűnően "fényes, csillogós" hatást hogy lehet elérni, amit a mélypolír okoz, mit takar magában a mélypolír folyamat?
Előre is köszönöm
Azzal, hogy rá kened, nem lesz jobb, mivel pont az a lényege, hogy végig kell csiszolni vele, mert a nagyon finom szemcsével éri el a hatását.
Nem feltétlen kell hozzá gép, lehet kézzel is polírozni, de az sokkal tovább tart, és természetesen sokkal fárasztóbb.
Ha kísérletezni akarsz, akkor azt ajánlom, hogy szerezz egy használhatatlan karosszériaelemet bontóból fillérekért, vagy nézz ki az autón egy részt, ahol nem probléma ha kísérletezgetsz.
A polírtól sokkal telítettebb, erőteljesebb lesz az autó festésének a színe, mert eltünteti a rengeteg mikrokarcot, amik megtörik a fényt.
Már maga a polír nagyon fényessé teszi az autót, de emellé még használnak WAX-ot, amit polír után kennek rá a fényezésre, ezáltal még fényesebb lesz.
De amúgy a waxnak vannak még egyéb jó tulajdonságai is, például bizonyos mértékben védi a festékréteget, és könnyebben lehet letakarítani az autót.
Kis kiegészítés: A csiszolás az erős szó rá, óvatosan kell, a megfelelő erőt megtalálva alkalmazni, aminek a nagyságára csak tapasztalattal sikerül rájönnie az embernek, ezért is érdemes szerezni egy gyakorló panelt.
De ha a legfinomabbtól elindulsz, akkor úgy is sikerül megtalálni a megfelelő erőkifejtést.
Kis területen nem szabad túl sokáig polírozni rövid időn belül, mert ha felhevíted a lakkréteget akkor hamarabb fel tudod sérteni, ezt különösen géppel dolgozva fontos észben tartani.
Ami még nagyon fontos, hogy kizárólag rendesen letakarított autónak szabad neki menni a polírozással, különben a koszt bele tudod polírozni a festékrétegbe, amit nem kell kifejteni, hogy miért nem előnyös.
De amúgy sok videó van fent a neten, ahol mindent bemutatnak, és elmagyaráznak
Tehát már a mikrokarcoknál se elég ha a pasztát szét-bele kenem a karcokba? A csiszolást kézzel hogy tudnám megoldani, hogy véletlenül se tudjam megsérteni a fényezést?
Mindenképpen kézzel szeretném épp ezért, géppel nem merek nekiállni.
Nem elég, mivel nem karcfeltöltő funkciója van, hanem polírozó funkció, magát a polírpasztát amúgy is teljesen le kell polírozás után mosni az autóról.
Polírozásra kitalált mikroszálas törlőkendővel kell körkörös mozdulatokkal bele masszírozni a polír pasztát, arra kell figyelni hogy mindig legyen elég polírpaszta a kendőn.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!