Kamionban lakni. Ki van mellette, ki van ellene?
95%-a bent alvósoknak utálja, a maradék 5%-ból 4% hazudik. A legutolsó 1% aki tényleg szeret egy tyúkólban lakni.
1 évig csináltam. Utána meguntam az állandó hetelést.
Megszokás kérdése. Ez egy munkahely, valami valamiért.
Azért annyira nem kényelmetlen, ugyanúgy párna, kispárna, lepedő, paplan kombinációban alszom mint itthon. Egyedül vagyok, senki nem szól rám, azt csinálok amit akarok.
A hétköznapok hamar elszaladnak, koránkelés hajtás, heti 3 - 4 ezer km - t megyek.
Hétvégén főzőcskézek, sok kolléga videózik, én olvasni szeretek, nyelvet tanulok - három nyelven már aránylag jól tudok - van egy egykezes súlyzóm azt emelgetem, eljárok sétálni néha, ha úgy sikerül nyáron megállni, úszni, strandolni is szoktam.
A nyár kicsit gáz, akkor marha meleg tud lenni a fülkében.
Újabban szívóznak a nyugati demokratiKUSS hatalmak, hogy hétvégén menjünk szállodába, én maximálisan ellenzem, nekem egyértelműen jobb a kocsiban - ki is szoktuk játszani a dolgot, hacsak lehet. Egyébként tized annyi szállodai férőhely nincs mint sofőr, és a szállodák 99 % - a mellett nem lehet kamionnal megállni, az ötlet teljesen halva született.
Havi 20 napot dolgozom, 10 napot itthon vagyok.
Szóval aki ezt nem tudja bevállalni, ne legyen kamionos, az olyan dolog mintha péknek készülne valaki, de ó jaj, csak éjjel ne kelljen dolgozni.
5.
Álljon már meg a menet. A nyugati kamionsofőr (tehát jórészt nemzetközi fuvarokat végző, 40 tonnás kocsi vezetője)is benne alszik a kocsiban.
Pl. egy német sofőr általában hétvégére, vagy minden második hétvégére megy haza. De hét közben benne alszik ő is. Hol a fenében aludna?
En speciel foleg belgiumban mozgok, de amikor hajnalban indulok minden faluban a fele lakos haza elott ott parkol a kamionja, estenkent a parkolokban nem sok belga rendszamos auto van es ha van is abbol sok csak kulfoldi belga kocsival, hollandiaban is napkozben hurcibaljak a kontenert-tartalykontenert este neg otthon alszanak. Ezert is van rengeteg noi kamionos hollandiaban.
Multkor nemetorszagban nemet rendszamos autoval volt egy csavo es nem beszelt nemetul, gorog volt :D Az ilyenek vannak foleg a parkolokban.
Mondjuk azt lattam hogy az angolok nem hogy bent alszanak, de roman modra ott csovelnek honapokon at benzinkutakon belgiumban.
Na várjál, Hollandia és Belgium olyan országok, hogy egy nap alatt oda-vissza meg lehet járni egyik szélétől a másik széléig, kétszer. Meg hatalmas kikötőkkel rendelkeznek, nyilván hatalmas a belföldi forgalom meg egy rakás konténert kell mozgatni. Ezért mehetnek minden nap haza. Amúgy a többi nyugati országok kamionosai élnek a kamionban.
Az egész hátránya a kamionban élésnek szerintem a WC és a tisztálkodási lehetőség hiánya. Semmi más. Nagyon jó kamionos videósok vannak a youtube-on, akik ezt kiválóan bemutatják. Ők is csak erre panaszkodnak, amúgy van aki azt mondja, hogy a kamionban kényelmesebb az ágy, mint az otthoni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!