Szerintetek érdemes megpiszkálni a dolgot, vagy már nagyon rég elkéstem ezzel?
Adott egy 10 éves használtautóm, majdnem 1 éve van nálam. Igazából nem hagyott cserben sose, mentem vele 20ezer km-t ezalatt az idő alatt. Most viszont úgy döntöttem, hogy megérett egy vezérléscsere, okoskerekekkel együtt, meg persze akkor ismét olaj, szűrők. Itt kezdődtek a bajok. A szerelők először azt látták meg, hogy mindkét vezérműtengely bütykein durva kopások vannak, de végül az is kiderült, hogy a hengerfej is cserés. Tele voltak a furatok olajsárral, valószínűleg nem is jutott túl sok olaj fel. Levették a hengerfejet, akkor lettek arra figyelmesek, hogy a hengerfalon hüvelykujjnyi rozsdafolt található. Így nyilván ezzel összerakni se merik, mert kitudja meddig megy el, az csoda, hogy eddig elment ennyit gond nélkül.
Szerelők szerint ez az autó vízkáros lehetett, fél-1 évig állhatott a blokkban is a víz, mert mást nem bírnak elképzelni, ami ilyet okozhat, és üzemképtelenül lett megvásárolva külföldön. Vannak nyomok, hogy volt már leszedve a hengerfej is, ráadásul néhány csatlakozón vannak feljegyzések, mi hova való magyarul, ami arra utal, hogy mindez már itt történt az országban...tehát kizárt dolog, hogy akitől én vettem, ne tudott volna erről, ő hozta be, nálam lett forgalomba helyezve elsőként itthon. Most nekem már legalább 1 millióban van a javítás, sőt igazából ki se futja.
Érdemes felkeresni így 1 év után azt a szemetet és kérdőre vonni, vagy már csak hülyét csinálnék magamból? Gondolom 3-4 hónappal a vásárlás után, ha kiderül, akkor egyértelműbb lett volna.
Megkeresni az eladót hogy jól beolvass neki? Azzal nem leszel előbbre.
Majd ad rá valami magyarázatot,hogy ő nem tud erről, szerelővel javíttatta és különben is nála jó volt stb.
Megvettél egy ismeretlen előéletű behozott autót, úgy, hogy hozzáértő nem látta, majd 1 év, 20.000 km után jutott eszedbe először olajat, vezérlést cserélni?
Nem akarok rosszmájú lenni, de meg is érdemelted. Már eleve azzal kellett volna kezdeni, hogy elhozod a kocsit és viszed a szerelőhöz a fentiek cseréjére.
Fogd fel tanulópénznek, elkezdhetsz pereskedni, de gyakorlatilag nincs esélyed. De kérdezz rá a totalcar megfelelő szakértőjénél is.
(Egyébként jobban járnál, ha néznél hozzá egy komplett bontott motort)
egyébként nem volt baja, zörögtek az okoskerekek, meg márkatársak ajánlották is, hogy érdemes cserélni, így ez már be volt tervezve, csak mostanra lett rá annyi pénz(meg persze kapott volna még új gumikat is, fékeket, ha minden jól ment volna...egyben megcsináltattam volna).
persze, én is így látom, hogy 20ezer km után már rég elkéstem, de azért azt ne mondja nekem senki, hogy a hengerfal a használattól rozsdásodott be olyan mértékben, hogy egyértelműen úgy néz ki, mintha a blokkban x ideig állt volna a víz.
Nekem ez így egyre kevésbé kerek.
Egyrészt mi az az okoskerék?
Másrészt, ha ennyire komoly baja van, akkor hogy tudtál vele járni ennyit, hogy nem esett szét alattad?
más néven vezérlésmódosító kerék. ez állítja a vezérműtengelyeket néhány fokkal, így szabályozza a szívóoldali szelepvezérlést attól függ, milyen fordulaton megy éppen a motor. egy idő után elkezdenek lötyögni ezek a kerekek, mert elkopnak, és így kerregő hangja van, meg persze az is lehet, hogy rosszul állít, emiatt néha teljesen hibamentesen megy, máskor meg például nem gyorsul annyira, mint kellene.
az egyébként nekem is rejtély, hogy hogy ment el kvázi hibamentesen ennyit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!