Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Egyik napról a másikra nem indul?

Egyik napról a másikra nem indul?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Az a problémám, hogy ma reggel, ahogy már hónapok óta, beszálltam az autóba, fordítottam a kulcsot, viszont a lámpák kigyulladása után nem történt semmi. Megpróbáltam megint, ekkor már csak halványan pislákolt 2-3 lámpa, majd fél perc után a többi is, és a mutatók is a helyükre ugrottak, indítás továbbra is semmi (illetve itt nyöszörgött valami).


A nyitás még ment, bezárni nagy nehezen tudta magát, kinyitni újra már nem tudta az ajtókat, a riasztót sem tudtam aktiválni, az indexek sem bírtak villanni. A belső világítások nagyon halványak voltak.


Sosem volt gond az akksival (leállítva is 20 perceket ment a helyzetjelző amíg vártam, zene, telefontöltés, és simán indult úgy, hogy ezek közül semmit sem kapcsoltam le addig), estére beszereztünk egy bikakábelt (300A-eset), ráraktam, a visszajelző fények megerősödtek, látszólag minden rendben, viszont indításnál a lámpák vibrálnak, és valami hangosan kattog a motortér felől egyenletesen, viszont nem teker, meg sem moccan. Miután a bikakábelt lecsatlakoztattam, kipróbáltam mégegyszer, és megint alig tudtak a lámpák világítani, a fele be sem kapcsolt, a mutatók először felugrottak, aztán vissza.


Ez biztosan csak akksi probléma lesz? Lehet, hogy nagyobb kábel kellene? Vagy valami masszívabb segéd autó? Fogalmam sincs mitől merülhetett le, 1 napig nem használtam csak, és semmi nem maradt bekapcsolva. Máskor is volt, hogy nem használtam 1-2 napig.


Az autó egy 2001-es 1.4-es benzines Ford Focus, a segéd pedig egy 1.0 első generációs Suzuki Swift.


A segítséget előre is köszönöm szépen!



2015. dec. 21. 20:12
 1/4 anonim ***** válasza:

Hány éves az akksi?

Szerintem próbálj meg egy másik akkumulátort beletenni, ha azzal működik,akkor az a gond.-

2015. dec. 21. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
szerintem is másik akku.
2015. dec. 21. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek! Végül inkább nem szenvedtem, vettem egy új akksit, kicseréltem és egyből beindult, megy minden, úgyhogy megvan a bűnös.
2015. dec. 22. 15:48
 4/4 anonim ***** válasza:
Cellazárlat. Akkor van az hogy a bikakábel sem indítja be. Jellemzően kiesik egy cella.. S a maradék 10V semmire nem elég. Jártam már így én is. Az indító jármű esetén nincs olyan nagy feltétel.. Még egy suzuki is elindítana egy hammert.. :D
2016. febr. 18. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!