Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Szerintetek megéri megcsinálta...

Szerintetek megéri megcsináltatni még? Mennyibe fájhat egy motorgenerál egy ilyen autónál?

Figyelt kérdés

Vettem egy 1.2-es 16 szelepes Punto-t. 2000-es évejáratú, de 2001-ben helyezték forgalomba.

(Életem első autóvásárlása.)

Én vagyok a harmadik tulaj, 215.000 km van benne. Az eladó megjegyezte, hogy indításnál van egy kis kék füst, de utána semmi, és a megtekintésnél és a tesztkörön sem volt semmi gond az autóval. Alapvető kopó alkatrészek voltak benne megmenve (gömbfejek, stb, viszont újak a hátsó lengéscsillapítók és a teljes első fékrendszer, kipufogó). Ő csak napi 5, max 10 km-ert ment vele.

Én lecseréltettem a vezérműszíjat görgőkkel mindennel, mert bár a volt tulaj elmondása szerint nemrég volt cserélve, a szerelőm szerint a kopás alapján bőven túl volt a 100-on. Ami a lényeg, hogy két-három nappal a vétel után indításkor konkrét füstfalat emelt mögém. egy hónapja van nálam, azóta 3 liter olajat evett meg, most volt szelepszár-szimering csere, de nem oldotta meg. A szerelőm szerint ráadásul újak voltak már benne, ezt a tulaj nem említette, csak hogy arra gyanakszik, mert nem jelentős az olajfogyás (én napi 40 km-ert összehozok vele).


Ma felhívtam, hogy ez van, és hogy találjunk ki rá valamit, de az adásvételivel jön, hogy bele lett írva, minden hibát közölt, rejtett hibáról ő nem tud, és így milyen szavatosságról beszélek én? Bár a vezető oldali sárvédőt mutatta, hogy felületi rozsda van rajta (megnéztem még ott, tényleg az, és nem nagy terület, fél tenyér sincs), azt is "elfelejtette" megemlíteni, hogy a hátsó kerék előtt az alváz át van rohadva, 4 ujjal be lehet nyúlni.


Mit lehet tenni? Megcsináltatni érdemes? Mennyibe fájhat?

Nem nagyon van pénz másikra, munkához kellett sürgősen, és bevallom segítséggel (családi) az enyém. :/



2015. okt. 20. 22:48
 1/9 A kérdező kommentje:
Alkudtam az árból persze már akkor.
2015. okt. 20. 22:50
 2/9 anonim ***** válasza:

Az eladót hagyd békén vele nem tudsz mit kezdeni, le is írtad, hogy nem tagadta, nem titkolta, hogy az autó nem 100-as.

Nem lett volna szabad megvenned ezt az autót, a kék füst már az olajfogyasztás jele, gyanús, hogy abból előbb-utóbb komolyabb hiba is lesz.

A sokadik tulajdonos már csak adalék, a gond az, hogy voltak olyan jelek, ami miatt jobb lett volna nem megvenni az autót.

Mennyiért vetted?

2015. okt. 20. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

430-ra alkudtam le 490-ról.

adott hozzá egy teljes garnitúra téli gumit is alufelnin, és a nyári is azon van.

Amúgy azóta most tankoltam megint tele, főleg városi járkálással és egy ilyen "nem 100-as" motorral 6,71 a fogyasztás, ezért is ajánlotta a szerelő ismerősöm ezt a típust.

Tudom, hogy lett volna ennyiért régi swift is, de az nekünk van otthon, és városban 1.3-as motorral benyalja a 9 litert is, télen 11-et. 1.a-ás motorral havernak meg 14-et eszik városba, szóval az okés, hogy motorikusan jobbak, de fogyasztás már húzós melóba járni. S a kaszni sem utolsó dolog volt.


Szerelőm meg említette, hogy sajnos megcsinálják, hogy belenyomnak ilyen tömítő adalékot, amitől ideig-óráig nem füstöl, csak ezt utólag nehéz bizonyítani. :/

2015. okt. 20. 23:51
 4/9 A kérdező kommentje:

A másik, hogy én is úgy álltam hozzá, hogy 100-as autót használtan úgyse veszek, mert ami jó, azt nem adják el. :/

Csak ez így eléggé húzós, főleg hogy még a generálra is össze kellene szedni a pénzt. :(

2015. okt. 20. 23:52
 5/9 anonim ***** válasza:
Szerintem ne is gondolkozz motorgenerálban, mert az kb. annyiba kerül, mint amennyiért vetted az autót! Inkább bontott motort nézz hozzá, az 50-100e-ből kijöhet.
2015. okt. 21. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Cimbora,téged jól bepaliztak!!!Egyebként már ne js haragodj meg,de ha ennyire nem vetted a fáradtságot,hogy körbenézd a kocsit rozsda ügyben,akkor valahol meg is erdemled a sorsod....főleg miután már tudtad,hogy van is baja a kocsinak!És ami az egészben a legszebb,hogy a lóvéval is úgy levettek mint a nagykabátot!490-ért már olyan puntók vannak,hogy megszólalnak!Én a helyedben erre már egy fillért nem költenék,hanem eladnám valami másik palimadárnak......vagy ha ezt mégsem akarod a bontóban vegyél hozzá egy tipusazonos blokkot...
2015. okt. 21. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Nem szoktam bírni ezt a Steinberg féle leszólós stílust, de igaza van, alá se néztél a kocsinak mikor megvetted? ilyen hibákkal eleve el sem kellett volna hozni.

A motorra azt mondanám, mint a többiek, vegyél egy másikat bele, ezt meg hagyd meg, jól jön majd róla ez az. Viszont szét van rohadva, ha a vezérlésre is b*sztak akkor nyilván minden része ilyen. Ezt a kocsit nem éri meg javítani szerintem

2015. okt. 21. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Alánéztem - igaz szakadó esőben - de ezt az átrohadt részt a szerelőm is csak akkor vette észre, mikor felemelte. Mikor meg akarta emelni, akkor látta, hogy nem tudja az emelési pontokat használni, mert valószínűleg rosszul emelték meg, és az emelési pontokat szétnyomták.


Amit ő is mondott, hogy emelő nélkül nem láttam volna meg én sem, illetve ha az eladó tényleg kontárkodott a motortömítő adalékkal, akkor ő se sokat ért volna, ha ott van velem a vételnél (sajnos az ideje nem engedte, nekem meg már jövő héttől vagy van autó, vagy nincs munka helyzet volt), mert nem tudott volna ő sem belebújni a motorba.

Hangja, ereje nekem se volt gyanús, meg annyi tapasztalatom azért van a típussal kapcsolatban, hogy ilyenen tanultam vezetni, csak az már régen volt.

2015. okt. 21. 09:13
 9/9 Capatob válasza:

Aki azt tanácsolja ezek alapján hogy cserélj motort akár autószerelő akár nem ,ne fogadd meg a tanácsát.

Ha jó szakember a szerelőd,felméri a motor károsodását,kopásait és utána javasol javitást vagy ha menthetetlen akkor teljes motorcserét,de használt motor nem szokott olyan jó lenni mint egy szakszerű javitáson átesett,új alkatrészekkel javított.

2015. okt. 23. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!