Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » A legújabb S merci elején...

A legújabb S merci elején miért nincs kiálló csillag a motorháztetőn? és a többi új mercin?

Figyelt kérdés
mikor szakadt meg ez a hagyomány?
2015. okt. 2. 16:00
 1/7 anonim ***** válasza:

Elég régóta léteznek hűtődísz nélküli Mercedes-Benzek. Ha jól tudom, az első ilyen utcai modell az 1952-ben megjelent W198 300 SL volt, a versenygépekről már korábban lemaradt. Az volt ugyanis a szokás Stuttgartban, hogy a versenyautókon és sportkocsikon nincs célkereszt, ott a hűtőrácsra erőlködik rá a háromágú csillagot. A teherautókról és autóbuszokról a buldogfülke megjelenésével tűnt el, addig azokon is volt. Az utcai autókon pedig ott virít a csillag, mer' az menő.

Az SL-ek tehát mindig is csillag nélküliek voltak, csakúgy, mint a később megjelenő SLK-k, S kupék (később CL-ek) és CLK-k is. Jaj, el ne felejtsem: a G-ken sem volt soha csillag. Terepen semmi szükség rá, az hiányzik még, hogy letörjön.

Jó tíz-tizenöt éve viszont már minden típus rendelhető csillag nélküli kivitelben. Általában a sportos, vagy annak szánt felszereltségi szintekhez jár a nagy csillagos hűtőmaszk, motorháztetőn álló dísz nélkül. A W222 is ilyen: ha akarod, ott a vízszintes lamellás klasszikus Mercedes-hűtőrács álló csillaggal, de például az AMG-ken nagycsillagos hűtőrács virít (az is Mercedes-sajátosság: a W198 egypálcás hűtőrácsát idézik vele), a motorháztetőre csak lapos, kör alakú plakett jut.

2015. okt. 2. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 Koaxk Ábel ***** válasza:

Nekünk van itthon egy C Mercedes annál konkrétan tudom, hogy felszereltség kérdése.


Apámnak "Avantgarde" változat van annak a hűtőrácsán ott a nagy csillag.


Ugyanez az autó "Elegance" változatban mintha tök más autó lenne, csillag nélküli lamellás hűtőrács és motorháztetőből kiálló csillag, de teljesen más megjelenése lesz tőle az autónak.


Illusztráció, hogy érthetőbb legyen:

[link]


S Mercedes-t nem ismerem, de feltételezem, ott is vannak ilyen varriációk.

2015. okt. 2. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Szerintem elég kár, hogy megszakadni látszik ez a hagyomány, mert nekem speciel nagyon tetszik a csillag a motorházon. Jaguárokon is nagyon szép és karakteres lesz tőle az autó.
2015. okt. 2. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Nem szakad az meg. Ha akarod, a mai napig megkapod álmaid Mercedesét vízszintes lamellás hűtőráccsal, álló jelvénnyel. Csak most már van más lehetőség is, ha arra vágysz.
2015. okt. 2. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Már nincs csillag a motorháztetőn(meg semmilyen más márkánál nem lehet a motorházból kiálló "díszt" tenni),ugyanis gyalogosgázolás miatt,azaz közlekedésbiztonsági szabályokra hivatkozva betiltották!
2015. okt. 2. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
A legújabb S Mercin bizony van "kiálló" csillag (csak a kupén nincs). C, E osztályokon is, felszereltségtől függően. Jó nagy baromság, hogy betiltották.
2015. okt. 2. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Senki nem tiltott be semmit. Ma is vannak márkák motorháztetőből kiálló dísszel. A Mercedesnél átalakították a csillagot, hogy ne okozzon sérülést, a Rolls-Royce-nál pedig rugós talpra tették Emilyt, ami magától is behúzódik, ha kell, de az utastérből is behúzható. A Jaguar macskája eltűnt, ők nem tudták megoldani, hogy rugalmas legyen a talapzat - mondjuk egy előreálló dísznél ezt nehezebb is megoldani, mint egy függőlegesnél. A Cadillacekről is eltűnt a motortértető dísze, ott nem tudom, mi volt az indok. Talán az új formatervekhez már sehogy sem illeszkedett a hűtőrács fölött trónoló jelvény, esetleg ők sem tudták volna átalakítani a talpat.

Nincs új a nap alatt: a hűtőrácsból, motorháztetőről ágaskodó díszek nem manapság kezdtek eltűnni. Annak idején az 1962-ben érkező harmadik szériás Volga M21-ről is azt tartották, azért tűnt el az elejéről a GAZ ugró szarvasa, mert gázolásnál sok sérülést okozott. A valóságban már korábban sem volt minden M21-en szarvas, csak a hozzánk érkezett exportkivitelek kapták és a biztonság mellett valószínűleg a gyártási költségek csökkentése is szerepet játszott abban, hogy eltűnt a motorháztetőről a dísz. A '70-es években "divatba jött" áramvonalas formatervekbe sem fértek bele a mindenfelé kiálló krómozott csetreszek.

2015. okt. 3. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!