Miért fogyaszt kevesebbet a dízelmotor, mint a benzines?
Valóban azért amit az első ír. De a dízel autókat hosszabb távra érdemes használni, mert rövid utakra pl 5-10 perces utakra kb semmi értelme az nem is igazán tesz jót a motornak, sokkal lassabban is melegszik fel, és üzemi hőmérséklet alatt jobban kopnak a belső részek. Télen vagy hidegebb időben olyan 10 fok alatt kell állnia az autónak kb 3-5 percet hogy picit átmelegedjen mielőtt elindulunk vele.
Egy öregebb dízelnek azért több a fogyasztása mint egy 10-15 évesé persze függ a korától is, állapotától is és még sorolhatnám.
Igy van, jobb a hatásfoka. Meg az is közrejátszik a nagyo fogyasztáskülönbségeknél, hogy a dizeleket mindig a legmodernebb technikával gyártották (turbó, modern adagolók, később befecskendezők, stb), mig a benzinesek általában egyszerű szivók voltak, hagyományos befecskendezéssel, tehát semmi különlegesség.
Azonban az utóbbi években mint látható, nagyon ráálltak a benzinesek komplikálására is, azaz mindegyiken turbó, közvetlen befecskendezés, meg millió bizbasz még, ami régen a benzinmotorokon nem volt. Ez a benzinesek nagyon alacsony fogyasztásához vezetett, persze a dizel még mindig kevesebbet eszik, de tény, hogy a benzinesek hatásfoka sokat javult.
1. Maga a dízel üzemanyag több energiát tárol, mint az azonos térfogatú benzin.
2. Maga a dízel motor jobb hatásfokkal dolgozik(turbó, és egyéb dolgokat is beleértve).
Ha a benzines autó menne dízellel, akkor ugyanazon körülmények mellett a dízel motor kevesebbet fogyasztana.
3. általánosságban a dízel motorok/üzemanyag karakterisztikája miatt alacsonyabb fordulaton üzemelnek. A motor minél alacsonyabb fordulaton működik, annál kevesebb energiát(üzemanyagot) kell arra használni, hogy a motor forogjon az adott sebességen.
Ebből a 3-ből(és még lehet más is) adódik a dízel motorok alacsonyabb fogyasztása.
"Nagyobb energia van a gázolajban? "
Pontosan ahogy irod, kémiából és fizikából 0 vagyok, nem tudom elmagyarázni hogy miért, de a gázolajnak nagyobb az energiatartalma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!