Valóban megemeli az elejét?
Képzeld, nem hogy a 125-ösöknél, de a kerékpároknál is el lehet ezt érni... Csak ott erősen kell taposni a pedált és valami jó rövid fokozatot kell beállítani.
Egyébként nem minden esetben emeli az elejét. Álló motornál például hiába húzod a gázkart, nem emeli. Sőt, üresbe tett sebességváltó vagy behúzott kuplung mellett sem emeli. Viszont - ahogy előttem is írták - amint gyorsítasz vagy lassítasz, "beindul" az átterhelődés: gyorsításnál az első tengely terhelése csökken, a hátsóé növekszik. Ez eljuthat odáig is, hogy az első kerék megemelkedik. (fékezésnél ugyanez fordítva működik) Viszont nem nehéz kitalálni, hogy ez csak nagy gyorsulás vagy fékezés hatására van így. Nagy gyorsulást pedig az alsó fokozatokban lehet elérni. Tehát ha 1-esben, nagy gázzal, kuplungot eldobva indulsz, hanyatt fogsz esni.
Azt ajánlom, a 125-ös Aprilia előtt szerezz be egy használható állapotú Simsont. Azzal meg tudod szokni az ilyeneket, hiszen hagyományos felépítésű váza és futóműve, valamint lábváltója van. Előnye viszont, hogy kisebb a teljesítménye (könnyebb vele bánni, ha valaki ennyire nem ért a motorokhoz) és valamivel olcsóbb is, így ha mégsem úgy történik valami, ahogy szeretnéd, nem dönt anyagilag romba a bukás. Mivel gondolom, van jogosítványod A1-re, ezért vezetheted. Hiszen ha nincs A1-es jogsid, feleslegesen veszel RS125-öst, úgysem viheted ki a közútra. Bár ha van jogosítványod, akkor nem értem, miért kérdezel ilyen hülyeségeket...
(túl naiv lennék?)
egy jól kihegyezett példány szépen emelgeti
lásd: kunmadaras
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!