Szerintetek mi oka lehet, hogy egy kíméletesen hajtott saját Sprinter 315 cdi 230 e km-nél főtengely csapágyas lett?
Mb 315 cdi 646 986 kódú motor főtengelyének nyugvócsapágyai ( középső 3) beolvadtak, így mind a csésze, mind a főtengely bemaródott, azaz maradandó, megnyugtatóan nem javítható károsodást szenvedett. A főtengely 80 %-os valószínűséggel megrepedt, mely csak röntgenes bevizsgálással ellenőrizhető.
Szakértő véleménye szerint, nagy valószínűséggel,de nem biztosan, az alkalmazott olajszivattyú reduktor szelepének nem megfelelő működése, valamint esetlegesen az olajnyomás ellenőrizhetőségének, és kijelzésének hiánya okozhatta.
Kéretem a szervízt, nyilatkozzanak, hogy ez az olajnyomás visszajelzés, az 1800-2400-as fordulatszám tartományban, vagy akörül, az autóiparban általánosan elfogadott módon, vagy esetlegesen bármely más formában, a szóban forgó gépjármű típuson alkalmazva van –e, ha igen a szóban forgó járművön miért nem jelezte a vezetőnek az olajnyomás hiányát.
Ha nem, és semmi egyéb módon a gépjárművezető az olajnyomásról információt menet közben nem kap, akkor miért nem?
Hát ez az, amit én is nagyon szeretnék tudni, hogy mitől ment el az olajnyomás? Mert amint éreztem, hogy nem a megszokott módon dolgozik az autó, megálltam, a motorháztetőt felnyitva szétnéztem a motortérbe, majd álló motornál megnéztem a futóművet, és a váltót is. Az újraindításnál a számítógép a szokásos módon ellenőrizte a rendszert, tehát az olajnyomás ellenőrző lámpa rendesen elaludt, ahogyan annak kell.Továbbindulva a rendellenes hang, amit legelőször futóműhangnak véltünk,egyre erősödött, ezért megálltunk és ismét körülnéztem a kocsit.
Az újraindításkor már annyira zajos volt a motor, hogy a visszafordulás mellett döntöttem. Az ekkori ujraindításkor sem jelzett az olajnyomás lámpa. A Pappas telephelyén a munkafelvevő, a szerelővel kijött a kocsihoz, a szerelő beült, beindította az autót, a munkafelvevő a motortérbe fülelt, előrehívta a szerelőt, aki mondta, semmi rendellenességet nem mutatott indításkor a jármű.Az egymás közötti eszmecsere után a munkafelvevő közölte, menjünk haza,pakoljuk ki az autót, hozzuk vissza, (mintegy 20 km) és szétbontják. A gépkocsi hangja ekkor már a további autókázást számomra erősen kétségessé tette.Tehát az olajnyomás lámpa ekkor sem gyulladt ki, mert akkor nyilván azt mondta volna a munkafelvevő, amit 15 perc múlva a másik,...a nagyobb bajt elkerülendő a kocsit vagy hagyjuk ott, vagy vontassuk..... ne indítsuk újra a motort.
Nos ezek a történések után kértem a szakszerviztől az állásfoglalást, hogy milyen gyártóművi változtatások garantálják az új motor visszajelzés nélküli garantáltan jó működését.
Köszönet az észrevételekért;
Üdv;
Öreghal
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!