Egy autónál mit jelentenek az adatok?
NMem értek az autókhoz, ezért érdekel, hogy amikor két ember beszél a kocsikról, és jönnek ezek a "ennyi lóerős, meg ennyi nyomatéka van" hogy ezek mit jelentenek?
Szóval ezt hogy kell érteni?
Amikor mondják, hogy 100 lóerős, az azt jelenti, hogy minél több a LE annál nagyobb a végsebessége a kocsinak, vagy annál jobban gyorsul?
És a nyomaték az mit jelent?
Meg a köbcenti?
És végre eljutottunk a válasz érdemi részéig :)
A mai autókban használt motorok nyomaték görbéjének jellege azonos, azaz akármelyiket is néznéd, mindegyikre igaz lenne ez a forma amit az előbb láttál. Viszont!
Amit az előbb néztünk az egy BMW-é volt. Ha emellé betennéd mondjuk egy régebbi autó ugyanilyen fordulatszámokra vonatkozó görbéjét, valszeg az laposabb lenne, azaz a régi autónál hiába forgott ugyanannyit a motor, nem tud akkora teljesítményt leadni, nem tudsz vele úgy gyorsulni pl. mint ezzel a BMW-vel.
Illetve ha a max. fordulat nem 5000 lenne, hanem mondjuk 10 ezer, akkor nyílván az egész görbe arányosan nagyobb lenne, tehát mondjuk 2000-es fordulaton eleve nagyobb teljesítményt adna le a motor mint az, amelyiknek a vége 5000, hiszen azt mondtuk hogy a görbe jellege azonos.
Tehát általános "szabályként" az alábbiak jellemzően igazak azonos konstrukciójú benzines motorokat összehasonlítva:
- minél nagyobb a motor mérete (köbcenti) jellemzően annál meredekebb a nyomaték görbéje, tehát eleve annál erősebb, annál több lóerő
- minél nagyobb a max. fordulatszám, annál gyorsabban tud menni, és mivel a grafikon arányosodik, valszeg (bár ez nem ökölszabály) annál nagyobb teljesítményt is tud leadni, tehát annál jobban gyorsul. Szokták kérdezni hogy hány másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. Az átlag olyan 10 másodperc körül van. Egy versenyautónál mondjuk 3-4 másodperc, de annak a fordulatszáma is jóval nagyobb..
Azt írtam hgoy azonos konstrukciójú:
Az idő előrehaladtával a mérnökök mindenféle okosságot kitalálnak, így növelve a teljesítményt. Így előfordulhat ma már az, hogy egy mai kisebb ccm-es motor (mondjuk 1 literes) mégis erősebb mint mondjuk egy régebbi, nagyobb méretű (1.6-os).
A nyomatékot newton méterben (nm) adják meg, viszont mivel a görbe eltérő, ezért azt szokták csinálni, hogy a csúcspontot határozzák meg, és odaírják hogy mekkora fordulaton tudja leadni azt az erőt, pl.:
Maximális nyomaték (Nm/ford.): 118/4800
Tehát ez azt jelenti, hogy 118 Nm 4800-as fordulatszámon mérve.
Persze ez önmagában semmit nem jelent, mert ha odáig mondjuk meredekebb a görbéje, akkor lehet hogy sokkal jobb vezetési élményt biztosít a nagyobb gyorsulási képessége miatt, mint mondjuk egy olyan autó aminek mondjuk 150nm/5000.
folyt. köv.
A lóerő (LE) ugyanaz mint a kW, csak másképp mérik, kb. mint a hőmérsékletnél a celsius és fahrenheit: ugyanaz, csak más a skála, és át lehet váltani egyiket a másikba.
További általános jellemzők:
Tehát minél nagyobb a motor hengerűrtartalma (amit eddig pongyolán csak méretének hívtam, tudod a ccm) valszeg annál nagyobb a nyomatéka, valszeg annál jobban gyorsul, illetve gyorsabb is tud lenni maga az autó.
Egész eddig benzines autókról volt szó.
A dízel motor kicsit másképpen működik, ezért a nyomaték görbéje is más egy csöppet:
Alacsonyabb fordulatszámon is nyomatékosabb a konstrukcióból kiindulva:
Maximális nyomaték (Nm/ford.): 190/1750
Ezek az adatok a suzuki.hu-ról vannak, az új swiftről.
Látszik hogy jóval alacsonyabb a fordulat és mégis nagyobb a Nm érték, azaz nagyobb teljesítményt tud leadni, erősebb kisebb fordulaton is. A dízel motorok ilyenek. Kis fordulat, nagy erő, cserébe nem tud olyan gyors lenni, mint egy fürge benzines.
A kamionok és egyéb ilyen teherszállító járművek ezért vannak dízel motorral szerelve, mert ott a nagy teher miatt a nyomaték a legfontosabb és az hogy lehetőség szerint kis fordulaton legyen nagy nyomaték, azaz a kamiont ki lehessen mozgatni álló helyzetéből. Egy kamion úgyse akar majd 150-el menni, tehát nem is kell a nagy fordulatszám.
És akkkor pár gondolat lezárásként:
Hogy lehet az, hogy egy kamion, ami 40 tonnát mozgat, ugyanúgy 400LE-s, mint mondjuk egy jobb sportkocsi, ami ugyan magát elhúzza, és még gyors is, de 40 tonnát tuti nem mozgat meg?
Úgy, hogy a lőeró a nyomaték és a fordulatszám szorzata, és nem mindegy, hogy a szorzat hogyan is alakul ki. Tartozhat kis fordulathoz óriási nyomaték: kamion: nagy terhet kell lassan mozgásba hozni; és tartozhat nagy fordulathoz kis nyomaték: sportautó: gyorsan akarunk menni, de elég 800 kilót megmozgatni.
Tehát ebből látszik az, hogy önmagában a számok hogy hány LE még semmit sem mond. Az a fontos, hogy ezek milyen kombinációban állnak elő.
Ha én most csak annyit mondanák 400LE-vel járok, mindenki lesne, hogy hú mekkora király vagyok. De ha hozzáteszem hogy kamionnal, hát arra már sok lánynak nem nedvesedne...
Persze mivel az utcai hagyományos autók motorjai egy kaptafára készülnek, teljesen mindegy milyen gyártó, és jellemzően ugyanolyan értékek között mozognak, ezért a 100LE-hez képest a 110LE jobbnak tűnik, mert valszeg minden más paraméterükben alapvetően megegyeznek. És ekkor viszont már a 110 LE ténleg jobb mint a 100.
De amúgy ténleg egy baromi nagy számháború ez az egész. Semmi értelme nincs. 100LE-vel már bőven el lehet lenni, afelett már csak gizdulás, meg hogy mennyire ad sportautós feelinget az autó.
Nekem 50 LE van, az valóban kicsit kevés, ezzel azért minden előzést meg kell gondolni.
folyt. köv.
És végezetül mégegy utolsó dolog, amit sokan elszoktak felejteni.
Hogy lehet az, hogy van egy 100LE-s autó, és van egy 120LE-s, a motor minden tekintetben ugyanaz, ugyanaz a nyomaték görbe stb., mégis jobban megy a 100LE-s?
Nem mindegy hogy milyen nehéz egy autó. Nem mindegy hogy ugyanakkora erőnek hány kilót kell megmozgatnia. 1200 kilót, vagy csak 800at. Ezért jobb esetben a paraméterek böngészésekor azt is hozzá szokták tenni, hogy a verda milyen nehéz, és összevetni az 1 kg-ra jutó nyomatékot/LE-t, ugyanis ezzel már elég jól ki fog jönni, hogy bizony a 100LE-s járgánynál 1kg-ra több lóerő jut, mint a másik esetében, azaz fajlagosan erősebb lesz.
Ezért van az, hogy a sportautóknál minden kg-ért (szó szerint) harcolnak, legyen szó akár csak 1 kg-ról is...
Na azt hiszem most már mindent tudsz, ha mégsem kérdezz, válaszolunk :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!