Mi lehet a simsonommal? (enduro)
Tehát a probléma ott kezdődött, hogy bindítottam, felpörgettem, mert régen volt beindítva, amikor visszaengedtem a gázt, és olyan félgáz körül pörgött akkor behúztam a kuplungot beraktam másodikba, hogy kicsit hamarabb lejjebb menjen a fordulat, aztán beraktam egyesbe elindultam, de már másodikba nem tudtam felrakni, amikor sikerült akkor szépen vette a sebességeket, de negyediket kilökte, DE felfelé, tehát csak akkor tudtam visszatenni 4.-be ha lefelé nyomtam a sebességváltó kart. Amikor visszatettem üresbe aztán 1-es majd fel kettesbe azt már nem sikerült ugyanis nem akarta bevenni. Leállítottam behúztam a kuplungot kézzel hajtottam a kereket, és próbáltam kettesbe rakni, és nem veszi be, viszont érzik, hogy mozgatja a sebváltókart és csak akkor hajlandó hajtani a motort, ha erősen nyomom felfelé a sebváltókart 2.felé!
Nem tudok rájönni, hogy mi lehet a baja, nem tudom, hogy a fogaskerékrögzítő golyók, amik sebességben tarják a motort, hogy azokkal lehet valami vagy azzal a csőtengellyel amikben vannak a golyók, és azon a sebváltó fogaskerekek!tehát ezzel lehet e a baj:
ha valaki tudja hogy mi lehet a baja, és alkatrészre is le tudja szűkíteni a kört, akkor ha lehet egy képet róla linkelni azt nagyon megköszönném, és meg is könnyítené a dolgomat!
nah azt megnézem úgyis mindenféleképp, pedig nem állítódott el a csavar se ami a karbi alatt van srégen!
Köszi a választ! Megnézem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!