El lehetne úgy kerülni a hengerfejesség jelenségét...?
Mert a hengerfejben sokkal nagyobb a hőtermelés, nem lenne elégséges a hűtés.
Vagy csak úgy ha nagyobb víztér lenne ott, ez több anyaggal járna.
De nem is értem a kérdésed.
Teljesen jó a megoldás amit 60-70 éve alkalmaznak.
Ha nem lenne jó akkor már variáltak volna rajta.
3.
És attól mitől lesz jobb a hűtés, hogy azt a hűtőközeget még egy plusz jó meleg helyen is átfolyatjuk? A hengerfejesség létező jelenség. És az is biztos, hogy ha nem lenne átjárás a 2 elem között, akkor elméletileg sem létezhetne, definíció szerint (legalábbis a hűtőkörre nem lenne semmilyen hatással).
Nyilvánvalóan méretezni - meg valószínűleg áttervezni is - kellene az új felállásnak megfelelően, de ez gyerekjáték. Viszont mindenképpen ki lenne iktatva egy plusz hibaforrás. Igazából az "első" megvalósítást nem értem, évtizedekkel ezelőtt. Csavarozzunk össze 2 bazi nagy elemet számtalan nyitott szembenálló lyukkal és bízzunk benne, hogy teljesen vízszintesek voltak és a tömítést is eltaláltuk 0,1mm pontossággal, mi baj lehet. Arra kár hivatkozni, hogy 60 éve így van, biztos jó. Turbót sem hűtötték így sokáig, sőt igazából most sem jellemző, inkább szajkózták, hogy nagy terhelés után nem szabad egyből leállítani a motort, - amit persze 10-ből 8 ember most sem tud - aztán voltak gyártók (pl Ford), akik azt mondták, hogy de vazze, miért ne vezethetnénk oda is a hűtőfolyadékot és keringetjük még 1 percig villanyszivattyúval?
Így a legolcsóbb a megoldás, meg a leghatékonyabb a hűtés.
Gyártók legutoljára nézik, mivel jár jól a t. tulaj.
Tegyé bele vizet, aztán elmegy sokáig.
1x folyjon el, aztán kakukk.
Inkább raktak volna már a kezdetektől fogva egy érzékelőt, ami a vízáramlást nézi valahol.
Még azt se raktak.
Nekik az a buli, ha megfő a motor.
Gyöngyösre járok gépműhelyeshez, rogyásig vannak melóval. Néha fogom a fejem, micsoda vackok vannak befogva a marógépbe. Papírvékony aluöntvény, a marós lassan már zokog, ott tart a modern tehnyikával.
Javíthatatlan szarok már egy jóideje.
Az nem jutott eszedbe hogy akkor is kell tömítés oda.
Na meg amikor azt tippelik hogy hengerfejes, egyáltalán nem biztos hogy a tömítés a szar.
Na jó én meguntam, komolytalan a kérdező vagy hülye 😂😂😂
Neki találták ki a léghűtéses motort szerintem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!