Folytassam, vagy hagyjam az egészet a francba? Úgy érzem tiszta hülye vagyok ehhez.
Jogosítványról lenne szó.
Mindenem megvan már.
Kresz vizsga, elsősegély vizsga, autó, autóra biztosítás. Autóm teljesen jó állapotban van, nem kell rá költeni semmit, nem kell szerelőhöz vinni stb.
A lényeg az, hogy 2 éve lesz nyáron, hogy elkezdtem vezetni.
Az első oktatómmal kb. majdnem hogy havonta tudtam járni 1 órákat vezetni.
Váltottam oktatót, vele többször mentem, hetente 3-4 órákat, de az nem volt intenzív, mert folyton csak bevásároltunk, meg el kellett vinni őt a fiához, feleségéhez, meg ide-oda..szóval 1 órából max ilyen 30 perceket vezettem..Ezzel az oktatóval egyszer vizsgáztam, vizsga előtt mentem 1 órát vezetni, már azzal fogadott mikor beültem a kocsiba, hogy “Ma biztos, hogy megbuksz”.
Na mondom az nagyon jó, akkor el se menjünk, mondja de hát azt nem lehet.
Oké, vizsgáztam, megbuktam természetesen.
Na ott besokalltam, sírtam is miután elment a vizsgabiztos, rettenetesen sírtam és nagyon dühös voltam magamra is meg az oktatómra is, amiért így elengedett vizsgázni. (Én mondtam neki, hogy nem szeretnék még, mert nem érzem magam eléggé felkészültnek, de ő annak ellenére kiírt)
Ez volt tavaly március-április tájékán.
Na akkor ott eldöntöttem, hogy sulit váltok, augusztustól kezdtem is az új sulinál vezetni.
Nagyon jó oktatóhoz mentem, csak neki benzines az autója (eddig dízelesen tanultam) és szoknom kell még mindig a pedálozást.
Egyszer levizsgáztam, megbuktam, volt nagyon sok hibám, közre játszott az is, hogy nagyon izgultam. Sajnos az a fajta vagyok, aki az átlagnál tízezerszer jobban izgul..:’)
Aztán következő vizsgára készültünk, nem tudtam levizsgázni.
És most jövőhéten lesz a vizsgám és megint tiszta ideg vagyok.
Az oktatóm látja rajtam, hogy nagyon izgulok már akkor, mikor beülök a kocsiba. Szokta kérdezni minden rendben van-e, mi a baj, persze azt mondom minden rendben de folyamatosan gombóc van a torkomba, sírnék, hagynám a francba az egészet, mert már mióta szenvedek vele és semmi eredménye nincs, plusz a rengeteg pénz amit beleöltem, horribilis összegről van szó…
Nem tudom mit tehetnék, hogy ne vonja el ennyire a figyelmem az izgulás, mert szerintem már csak amiatt se sikerül..
Tanácsokat szeretnék kérni mit csináljak. Hagyjam a francba vagy folytassam?
Válaszokat köszi, bocsi, hogy hosszú lett!
Egy amatőr a végtelenségig képes önteni a pénzt/energiát egy reménytelen projektbe, a profi felismeri a pillanatot, amitől jobb, ha bukja az addigi befektetését, de legalább nem növeli a kárt.
Valahol belül neked kell tudnod, tényleg alkalmatlan vagy-e?
Amikor nem autóval veszel részt a fogalomban, akkor is stresszelsz? Ha igen, szerintem nem kéne a vezetéssel foglalkoznod.
Havi 1 alkalom nagyon kevés, azt az oktatót akit bevásárolni kell vinni meg ide oda azt az 1. alkalom után el kellett volna hajtani a fenébe. Ezekre kár volt pénzt pazarolni.
Folytatni mindenképpen folytasd, ha csak az izgulás a baj akkor az azt jelenti hogy a tudásod meg van a sikeres vizsgához.
Erre nincsen szerintem konkrét tanács, próbálj meg csak a vizsgára koncentrálni, ha az első 5-10 percen túl jutsz, akkor az adhat már egy magabiztosságot.
Azt írtad, az előző oktatóiddal ellentétben a mostani rendes...
Ha ez úgy van, vele kellene átbeszélni a problémádat, és neki feltenni azt a kérdést, hogy van-e értelme még több pénzt kiadni.
Ő ül melletted, ő látja a részleteket, és neki van valós tapasztalata is a kérdés megválaszolásához.
A rutinos oktatók a tanulók fejlődéséből le tudják szűrni, ha nincs értelme eröltetni a vezetést.
A tanuló viszont csak magán tud segíteni az izgulási faktort tekintve, azt csak ő magának tudja fejben helyre rakni, vagy rossz esetben nem tudja.
Tedd fel.magadnak a kérdést, hogy miért izgulsz, mitől félsz?
Most még ott van melletted az oktató, ha ő nem lenne ott, jobb lenne?
A forgalmi vizsgán semmi extrát nem kérnek, azt kell megmutatnod, hogy képes vagy a szabályokat betartva, biztonságosan közlekedni az autóval.
Ha igen akkor arra építsd a vizsga lélektani részét, ne azon agyalj, hogy mit ronthatsz el, miért bukhatsz meg.
Viszont, ha az autóvezetéstől félsz az oktató nélkül csak rosszabb lesz.
Nem tudjuk a válaszaidat, és az oktatód válaszait sem.
A kiindulópont, hogy csináld végig, legrosszabb esetben a PÁV-on mondják ki az alkalmatlanságot, de inkább azt, hogy alkalmas vagy, csak csinálj rendet a toronyban
Ezt a túlzott stresszt kéne legyőznöd valahogy.
Az a baj hogy túlságosan izgulsz, és nem tudsz emiatt eléggé figyelni, rágörcsölsz és ez csak ront a helyzeten. Az hogy régen kifogtál olyan oktatót ami szart sem ért ez is rájátszik erre, de most normális oktatód van ahogyan írod így inkább neked arra kéne koncentrálnod hogy ne görcsölj. Ha a gyakorlásnál ez nem áll fenn akkor a vizsgán is úgy kéne kezelned hogy mint ha csak gyakoroltok csak ül hátul valaki aki ott bambul és úgy kezelni hogy csak egy utas aki elvan és nem egy vizsgabiztos.
Anno én is iszonyatosan görcsöltem, igaz csak egyszer buktam de az azért volt mert kifogtam a környék legalpáribb, legrosszabb vizsgabiztosát aki eleve arra ment rá hogy jól fel idegesítse a vizsgázót, és úgy vizsgázzon le ha tud, hát mivel a "hírneve" iszonyatosan terjedt így amikor az oktatóm megtudta hogy kinél fogok vizsgázni már mondta nekem hogy sajnos kifogtam a létező legrosszabbat, mondta hogy a befizetett pénzt már buktam így azért menjek próbáljam meg, max lesz némi tapasztalatom milyen a vizsga. Megpróbáltam, minden jó volt a vizsga legvégén már az utolsó 5 km-nél jártam amikor a vizsgabiztos mondta hogy mutassak be egy merőleges parkolást tolatva, mert ez volt az a feladat amit még nem csináltam meg, mert akkor az elején kellett volna de nem találtunk erre alkalmas helyet és akkor mondta a vizsgabiztos hogy ezzel ne húzzuk az időt menjek tovább amerre kell, és majd valamikor bemutatom ha mást nem majd a cél előtti nagy parkolóba és ennyi. Persze éppen hogy eljutottam oda, le is parkoltam szerintem baromi jól. Vizsgabiztos pedig közölte hogy "Nem felelt meg", és azzal indokolta hogy szerinte nem voltam elég körültekintő, látta hogy nézek tükörbe, mindegyikbe, hátra is néztem előre is, körbe, mindenfelé, de szerinte többször kellett volna, és sűrűbben mert bármikor, bárhol felbukkanhat akárki vagy akármi ami már bajt okozhat, és mivel ezt hiányolta így még nem vagyok alkalmas, azt elismerte hogy jól vezetek, de még gyakorolnom kell, aztán sok sikert kívánt a következő vizsgára.
Én akkor annyira berágtam hogy kiszálltam az autóból és hazasétáltam, aztán másnap beszéltem az oktatómmal erről, jó fej volt meg minden, mondta hogy 1 hét múlva lesz több szabad időpont így menjek levezetünk rögtön 2 órát, minden feladatot újra megcsinálunk, és utána még gyakorlunk egy keveset és majd megpróbál a vizsga előtt legalább 1 nappal betenni még egy órát még gyakorolni. Mondta hogy szerinte nincs igaza a vizsgabiztosnak, de neki sincs joga felülbírálni így sajnos megszívtam, de erre számított hogy valamibe belefog kötni, de arra nem hogy pont a körültekintésbe, mert nem erről volt híres...
A lényeg hogy akkor utána én is iszonyatosan stresszeltem ha csak gyakoroltunk és a következő vizsgán szinte remegtem, már az elindulásnál mondta a vizsgabiztos aki egy másik úr volt hogy na akkor most álljak meg, picit kapjam össze magam, gondoljak arra hogy Ő csak egy utas és nem vizsgázok, csináljam úgy ahogy korábban az oktatóval gyakoroltuk és nyugodjak le, mert így ezzel csak rontok a helyzetemen ha izgulok meg remegek mert ha tovább folytatom akkor újabb bukás lesz a vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!