Használhatok hivatalosan felújított fèkbetètet, ami nincs jóváhagyva?
#3 Persze, a szocializmusban a féktárcsákat, fékdobokat is szabályozták, de manapság már nem lehet, mert gyárilag nem úgy vannak tervezve. Ha annyira kivállasodik, hogy szabályozni kell, akkor a kopófelület már amúgy is az előírt minimum vastagság/átmérő alatt van, azaz nem lehet szabályozni, mert legjobb esetben alig lehet kinyerni belőle még egy kis életet, legrosszabb esetben meg, ha féktárcsáról beszélünk, fogja magát és szétrobban, mert a vékony kopófelületnek már nincsen szerkezeti integritása.
A világban már semmi sem a felújításról szól és nem azért hagytuk abba a felújítást, mert lusták vagyunk felújítani, hanem mert a gyártók számára az rossz üzlet, ha új vásárlása helyett felújítasz, ezért szándékosan úgy van minden szervezve, hogy ne lehessen felújítani. Ahol még a mai napig lehetséges a felújítás (generátor, önindító, klímakompresszor, turbó, stb) ott a mai napig felújítunk, de a fékbetét az a legkevésbé sem ilyen. Most is meg lehet próbálkozni a ragasztással, de a végeredmény ótvar hulladék lesz, ami fékbetét esetében életveszélyes. Az még csak hagyján, hogy a saját életedre veszélyes, de másokéra is.
Egy átlagos korú népautóra egy közepes minőségű komplett fékbetét szett 15 ezer forint. Miről beszélünk? Akinek ennyire sem telik, az ne autózzon, már elnézést. Józsi bácsi meg felragasztja 5 ezerért + 5 ezer a szerelés. Legjobb esetben nyertél 5 ezer forintot, legrosszabb esetben azért a koszos 5 ezer forintért kockáztatod a halált és/vagy gyilkosságot. Döntse el mindenki maga, hogy megéri-e, de egyet megsúgok: ha bárkinek a válasz "igen", akkor az húzzon betoncipőt és irány a Duna.
Én ezzel nem játszanék, vagy jó lesz vagy nem, és ha emiatt balesetet okozol és kiderül hogy oké hogy javíttatva lett de nem lett bevizsgálva, jóváhagyva akkor annak csúnya világ lehet a vége.
Meg gondolom nem akarod magad összetörni sem, inkább vegyél egy normális utángyártottat valami normális fajtát és azzal pár évig le lesz a gondod.
#6 Én sem vagyok a felújítás rajongója, de ha nincs más járható út, akkor meg lehet csinálni.
Daihatsu Sirionba újítattam fel lengőkart (olyan mint a WagonR-é). Nem cserélhető a gömbfej, csak gyári, csak 3 hónap Japánból 125.000/db. 30-ért megcsinálta egy emberke a kettőt. Fékbetétnél még nem futottam ilyenbe, de ha nincs más ferodoloztatnék.
Ja Suzuki Ignis Sport, 4 lengéscsillapító 500.000Ft, csak gyári van a Kárászy Kft 60-ért felújitotta őket.
Ezek is "biztonsági" dolgok, így lehetett megoldani.
#8 Ha olyan, mint a WagonR-é, akkor miért nem kapta a WagonR-ét? Unixban 20-25 ezer, polcon van. 30-ért csináltattad.
Nagyon NAGYON ritka az, hogy valamit egyáltalán nem lehet kapni. Legrosszabb esetben igen várni kell rá egy kicsit. Na bumm. Ennyit nem ér meg a biztonság? Elég szomorú.
#9 Olyan mint.. referenciája nincs, nézegettünk hasonlókat nem találtunk 100%-ig ugyanolyant.
Ja 250-ért várni rá 3 hónapot, aztán majd lesz műszakija 🤣. Így 3 nap alatt megoldódott jóval olcsóbban. Biztonságos lett, még évekig használták gond nélkül, aztán lecserélték.
A tulaj nem a pénzen volt felakadva leginkább, csak ő azt hitte, hogy egy hét alatt meg lesz az autója. Megoldottuk, elégedett ügyfél azóta is.
Én is jobb szeretem a sima melót, de ez egy olyan szakma, hogy néha meg kell oldani a problémát. És nem kókányolásra gondolok.
Az az lett volna, hogy összeütöm a gömbfejet, na ilyet nem csinálok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!