Plug-in hybrid 7 millióig, ami tényleg képes motor beindítása nélkül is közlekedni 2-3 km-t télen is?
"egy kicsi emelkedőnél a 82 le-s elektronyos motor indítja a dízelt is"
Nekem 2017-ben gyártott V60 Twin Engine Volvóm van. Debrecenben a Fórum tetőparkolójába felfelé menet sem indítja el a dízelt. Nyilván lehet úgy taposni a pedált, hogy az elektromotor 80 lova nem elég, és kell hozzá a dízel-motoré is. De van a kilométerórán egy sáv, ahol mutatja egy csuszka, hogy mekkora teljesítményed van. Csak addig taposd a gázpedált. 80 lovas autók is biztosan megmásszák azt a "kicsi" emelkedőt.
"Egy mai plugin hibrid 50+ km-t tud télen közlekedni elektromosan."
Légyszi, vegyél már nekem 7 misiért egy MAI plugin hibridet!!! Nyolcat adok majd érte!
4 az én kategóriámban még 68 lovas a Volvo.
Valazeg a passat lesz a hőcserélős fűtés miatt, nem kell előmelegíteni hogy ne indítsa a motort
2015-ös! De ez 68-as.
A hőcserélős fűtés miatt esett a voksom a VW-re, pedig a markát nem igazán szeretem.
Vw csoportba azt írják fenntartásilag nem vészesebb, mint tdi/tsi-k.
Volvo ellen szól a Diesel és a kevesebb hely.
Meg még találtam phev kiát, bár annyira nem gyakori modell, mint a gte.
Outlandert hanyagolnám, utálom a SUV formát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!