Megbuktam az első forgalmi vizsgán és most borzasztóan el vagyok keseredve. Szerintetek mit tehetnék?
Volt már erről egy kérdésem. Tegnap volt az első forgalmi vizsgám és megbuktattak. A következő volt az indok: Behajtottam egy tök üres utcába, Y megfordulás volt a feladat. De sajnos irányjelző nélkül húzódtam le az út szélére. Amikor tettem volna ki balra az irányjelzőt, hogy kezdem a manővert, szólt a vizsgabiztos hogy a vizsga sajnos itt véget ért.
Tudom itt én hibáztam, de akkor sem gondolom olyan óriási hibának. Nem egy piroson hajtottam át vagy ilyesmi. Az oktatóm szerint tudok vezetni és én is ezt gondolom. Mondta is hogy nem érti, hogy bukhattam meg. Én a vizsgadrukknak tudom be az egészet. Pótvizsgára legközelebb már csak januárban tudok menni. De addig kiesik egy csomó idő, valamint egyéb hibám nem volt. A parkolás is ment valamint tudom hogy az Y-t is meg tudtam volna csinálni. Most egy irányjelző elfelejtése miatt szerintem felesleges pót órákat venni, viszont ott van az is hogy ennyi kihagyással lehet kicsit kiesek a gyakorlatból. A motivációm is teljesen elveszett, legszívesebben feladnám, mert szörnyen csalódott vagyok. De ha már annyi pénzt bele öltünk... Mit tegyek szerintetek?
20/l
#22: jézus kérdező, te mindig ilyen hercegnő voltál? 😅
1. Én 2x buktam, de állítom, hogy a bukások miatt csak jobb sofőr lettem, mert a bukásaim jogosak voltak és azóta annyira beégtek, hogy örökre megtanultam őket! Éles forgalmi helyzetben nem követem el őket és ez a lényeg.
2. Az indexelés elmulasztása azonnali bukást eredményez. Rajta van a vizsgaminősítőn is, amit online te is megnézhetsz. És de, indexelni tényleg fontos! Főleg a vizsgán.
#27 Az első pont a lehető legjobb hozzáállás. Nekem sem ment elsőre, de nem ért véget az élet. Kérdező vedd figyelembe, hogy nem feltétlen azért buktatnak meg, mert nem szeretnek, hanem azért, mert látják, hogy még nem állsz készen, és nem akarják, hogy az első néhány vezetéseid alatt baleseted legyen. Igen, vannak esetek, amikor furán buktatnak, de ez manapság nem gyakori.
A második pont is érthető, mert lehet, hogy egy üres utcában az index egy fölöslegesnek tűnő dolog, de az is megeshet, hogy egy biciklis, gyalogos, vagy elektromos rolleres pont a látótereden kívül jön, és egy előre nem jelzett manőver, akár komolyabb sérülést is okozhat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!