Érdemes lenne megvásárolnom ezt az autót? Körülbelül 1-1.3 millió forint körül nézelődök és nem régen találtam rá erre. Mit gondoltok?
Igazi főnyeremény jéghideg klímával!
Első kerék sárvédője a szokásos helyen rohad, tükörsima téligumik, napszívta matt fényszóróbúra, 191 ezer kilométerhez képest a kormány csillogósra kopott, sofőrülés úgy néz ki mintha 300 ezer kilométer lenne benne, ajtón lóg a kárpit. Amiről nincs fotó az a tetőkárpit ami biztosan lóg.
Ez az autó nem ér 1100000 forintot. 700000 forintot akkor ér ha nincs rajta rozsda máshol, csak az első kerekeknél és nem kell kuplungozni.
Valóban csúnya kopásokat lehet látni a képeken, ami ellent mond annak, hogy az ügyfélkapu szerint valóban Magyarországon forgalomba helyezett autó, feltételezhetően első tulajdonosa árulja, és a rögzített kilométer állásoknál sem látható visszatekerés, de ott az első adat csak 2013-as.
2005-ös autónál a "korának megfelelő állapot" lehet nagyon rossz, de kár jó is ha gondos gazdája volt, de ezeket képről megítélni nehéz.
A"korának megfelelő állapotba" benne vannak a bemattult fényszórók, és a csúnya belső kopások, 18 éves autóról van szó, ami nem tűnik olcsó vételnek, mert biztosan kell költeni rá, de a használt autó árak is az egekben vannak.
A kopások nagyon zavaróak, de ezt a Seat tulajdonosok tudnák megmondani, hogy ennyire csúnyán öregszik a Seat belső tere?
Az sem előny, ha valóban keveset futott az autó, de azt rövid távokon.
Az sem tiszta, hogy az 1-1,3 millió csak a vételár, s mennyi van még a plusz költségekre.
Képekről nem lehet jól megítélni az eladó autókat, legfeljebb addig eljutni, hogy arra sem érdemes, hogy megnézze az ember - nézd meg, ha a közelben van.
Nem értem a válaszolókat.
Ami elvárnának egy nem rothadó patent autó, ami most a szalonban 10 misi. Egyik sem azzal jön hogy ő tud jobbat ennyiért. Mi a fuxt várnak egy nagykorú bontószökevénytől egy középkategóriás pedelek áráért?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!