Penny parkoló kereszteződésnek számít?
"Másrészt igen, kereszteződésnek számít, feloldja."
Nem számít kereszteződésnek.
KRESZ: "k) Útkereszteződés: két vagy több útnak azonos szintben való kereszteződése, egymásba torkollása, illetőleg elágazása."
Egy parkoló ki-/bejárata nem út. Pont annyira nem, mint az után található autósiskola parkolója. Ilyen erővel akkor is feloldhatná a tilalmat.
"aki szemből érkezve hajtott be a Penny parkolóba"
Az valószínűl3eg szabályt sértett, mert ha jól látom ott záróvonal van - még ha meg is van kopva.
Nem feltétlenül. Kezdjük ott, mit jelent az, hogy parkoló? Mert ugye a P betűs tábla annyit jelent, hogy kijelölt várakozóhely. Ez esetben egy parkoló, ami elvileg magánterület, de nincs magánút tábla, de van, hogy egy utca elejére teszik ki, és csak annyit jelez, hogy az út szélén vannak parkolóhelyek. Ez elég ambivalens eset, a korrekt az lenne, ha utána megint kitenné a közútkezelő a megállni tilos táblát. Nem tette ki, és mint említettem, van olyan eset, hogy valaki úgy kerül arra az útszakaszra, hogy fogalma sincs a korábbi táblákról. Innestől kezdve mindegy, mi volt a "jogalkotó szándék", ott meg szabad állni, és kész.
Még csak azért sem egyértelmű, mert a Penny még elsőbbségadás kötelezőt is kirakathat a parkolójához, de attól nem feltétlen lesz kereszteződés.
Erre reflexből azt mondtam volna, hogy nem kereszteződés, mert nem utak találkozása, viszont logikus, hogy a táblát itt oldania kell, ha nem rakták ki még egyszer. Másrészt azon is filozofálhatnánk, hogy a parkolóban kereszteződések vannak-e, arra is mondhatnánk, hogy nem, mégis a jobbkéz-szabályt alkalmazzuk vagy ki vannak rakva táblák.
"#5 Ott már nincs záróvonal."
Lehet. Nekem úgy tűnik hogy van, csak töredezett az aszfalt.
"Bár ha záróvonal, akkor ugye amúgy sem kell kitenni a megállni tilos táblát, mert amúgy sem lehet szabályosan megállni."
Ehhez képest a tábla után sokáig egyértelműen fel van festve a záróvonal.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!