Valaki elfogadta már, hogy nem képes megtanulni autót vezetni? Meddig ment? Hogy dolgozta fel ezt?

Feleségem pl. igen. Soha nem is akart megtanulni. Amikor mellettem ül, kb. havonta lát olyat, ami annyira megijeszti, hogy újra és újra megerősödik abban, hogy nem való az ő idegeinek a vezetés. Én is így látom.

Nem biztos, hogy az én válaszom hasznos lesz neked, de azért hátha. 18 évesen kezdtem tanulni a vezetést, kemény gimnáziumba jártam akkor, utólag tudom, hogy túl stresszes voltam akkor, hogy megtanuljak vezetni. Tovább nehezítette a helyzetemet, hogy az első oktatómat műtötték és hónapokig nem tudott utána dolgozni, ezért az első vizsgám hamarabb volt, mint hogy egyáltalán esélyem lett volna átmenni. Megbuktam egy záróvonal miatt. Másik oktatóhoz kerültem, utáltam őt is, a kocsiját is. A második vizsgámon nem adtam meg az elsőbbséget egy busznak, akinek a sofőrje intett, hogy menjek. Megbuktam. A harmadik vizsgámon padkáztam, ott is megbuktam. Feladtam az egészet, nem érdekelt senki véleménye, elhatároztam, hogy nekem nem kell jogosítvány, amúgy is alkalmatlan vagyok rá. 3 évvel később rájöttem, hogy nagyon megnehezítem az életemet, ha nem tanulok meg vezetni, újrakezdtem. Olyan oktatót választottam, aki nagyon szimpatikus volt, végre élveztem az órákat, át is mentem a vizsgán, a vizsgabiztos meg is dicsért. Nem mondom, hogy azóta én vagyok a legjobb sofőr a világon, de nem gondolnám, hogy az átlagnál rosszabb vagyok.

Osztom a 4es véleményét. Egy jó fej és nem idegbeteg oktatóval simán meglehet tanulni, legfeljebb több idő kell.

De mi nem megy pontosan? Amúgy autómatával könnyebb.

Kalácson Gelgej adjuntkuss úr is feldolgozta valahogy.