Ha egy autóban egyre kevesebb a kilométer az ügyfélkapu szerint azt miért hagyják?










Igen, lehet legális az óra csökkenés.
Pl ha meghibásodik az óra.
Kettes priusoknál volt egy adag amiben 300e felé nem megy az óra.
Ezt tekeréssel és bizonylattal megoldják hivatalosan.





Azon kívül célzatos bűncselekmény, jogtalan haszonszerzés a célzata.
"Aki jogtalan haszonszerzés végett a közúti gépjármű kilométer-számláló műszere által jelzett értéket meghamisítja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Azaz a magad szórakoztatására nyugodtan tekergetheted, bűncselekmény nem valósul(t) meg.
De az is lehet, hogy motort cseréltek benne.





#2 Így van. Régi Swiftekben meg eleve csak 5 számjegyű volt a kijelző, 100 ezernél visszaugrott.
Magyarázat lehet az is, ha az óracsoport volt cserélve, mert bizonyos típusoknál az óracsoport csere után bukik a kilométerállás, mert az tárolja. Természetesen a motorvezérlő és egyéb egységek is tárolják, számítógéppel kiolvasható és gyári műszerrel az óracsoport kalibrálható, hogy jól mutassa az értéket, de jogilag nem köteles a tulaj ezt elvégeztetni, ergó legális, hogy rossz értéket mutat.
Legális továbbá az is, ha az autó új motorvezérlőt kap, amiben nyilván az előző autó információja van elmentve, ami lehet, hogy jóval kevesebb, mint az, amibe utána belerakják.
Ha motorcsere történt egy nem típusazonosra, akkor is szükséges lehet a motorvezérlő csere és ugyanott járunk.
Sőt, nyilván ez egy 500 ezret futott autónál nem játszik, de egy újabbnál igen: ha netán egy új autó garanciaidőn belül lesz motorhibás és garanciában új motort kap, akkor az órát is visszatekerik nullára.
Szóval több módon is lehet benne kevesebb legálisan. Ezért nem foglalkoznak vele, mert a bizonyítás kb. lehetetlen, ezért kár vele foglalkozni.










A műszakin rögzítik a jármű kilométerórájának állását, mint hatósági adatot. Ennyi - de ez nem jelenti azt, hogy az óra átállítása törvénybe ütköző volna, sehol nincs leírva, hogy ez ne lehetne egy későbbi időpontban alacsonyabb, mint az előző műszaki alkalmával. Azt gondolom azért nem esik nehezedre kiszámolni, hogy 500 + 120 = 620. Stréberebb szerelők még a szervizkönybe is feljegyzik, hogy pontosan mennyi is volt az óra állása, mielőtt nullázni kellett.
Akkor illegális, ha megtévesztési céllal állítod át az órát - magyarán el akarod hitetni egy vevővel, hogy a jármű futásteljesítménye alacsonyabb, mint a valós.










Édes istenem.
Senki nem gondolkozik? Ezeket az adatokat emberek viszik fel, egyszerűen az az 500 ezer 50 ezer akart lenni, csak egy nullával többet írtak véletlenül. Rengeteg ilyen van a rendszerben, ezzel sajnos nem lehet mit csinálni.





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!